Irodalmi Szemle, 2008
2008/12 - Gál Sándor: fázik az öregember (vers)
Gál Sándor fázik az öregember fázik az öregember szemében könny-rügy fakad s lecsordul a fekete ráncok közé estéli idő viszi öleli hollók csendje búcsúzó ágak árnya lépteiben az út emelkedése fázik az öregember vérköreiben jégvirágok nőnek s jégkristályok a szivkamrák falán a bordák boltívei alatt lassú havazás támad s egy könnyű fiival lat kicsi hótorlaszokat emel fázik az öregember az éjszaka tükrében önmagát nézi a sehová se való felesleget már nem számlálja a hallgatás köreit s kezét sem emeli a csillagok arca elé
/
