Irodalmi Szemle, 2008
2008/12 - 120 ÉVE SZÜLETETT - Füst Milán: A feleségem története (részlet)
A feleségem története tengereken, elég veszélyes levantei gavallérokkal voltam én akkor összeköttetésben, mit vesződjek tehát olyan kicsiséggel, hogy fog-e majd szeretni a feleségem, vagy hű lesz-e hozzám, amíg nem leszek otthon? Az asszonyok különben se hűek, különösen a kapitánynék, ez hozzátartozik a dologhoz. Vettem hát neki egy csomó karkötőt meg nyakláncot, és elvettem feleségül. Mert mi tengerészek sokáig udvarolni se szeretünk. Volt egy kartársam, aki csak így udvarolt:-Andiamo a letto - mondta mindjárt az első esti séta után a hölgyének. S volt olyan, akire épp ezzel hatott. Ha nem mindjárt, két hét múlva. Kár ezen megbot- ránkozni, az élet ilyen. Persze, nem szép tőlem, hogy épp itt hozom ezt fel, de mit teketóriázzak? Én akkor ilyen voltam. Nekem a házasság sem volt akkor nagyobb szentség, mint a sárgarépa, mondjuk. A szentségeken rég túl voltam - vagy azt hittem legalább. (S hogy aztán ez mégsem egészen úgy volt: épp erről szól ez az életírásom.) Egyszóval, elvettem. S azt hiszem, mindjárt volt is egy kis ügye neki, s röviddel az esküvőnk után - én legalább így vettem ki a jelekből. S nem állítom, hogy nagyon jólesett ez a gyorsaság, de túltettem magam rajta. Mert azt mondtam magamnak: kár kicsinyeskedni. Úgysem vagyok én hozzászokva olyan asszonyokhoz, akik csak az enyémek - s most járjak utána, leselkedjek, szerezzek bizonyítékokat. Mi az ördögnek? Ha nem most, megteszi máskor. Már hogy is ne tenné? Távol vagyok hónapokig vagy félévekig esetleg - lehet emberfelettit egy emberi lénytől követelni? Hogy évekig egyedül epekedjen? Ha pedig folyton csak epekedik, akkor már nem is tudja olyan énekes-szépen azt mondani:- Veux-tu obéir? - S akkor már nincs is örömöm benne. - S bár, mondom, nem csináltam ebből nagy ügyet, azért feljegyzem, amit erről az első esetéről tudok, nem mintha különösen érdekes volna, de mert mindennek, ami első eset, kicsit több jelentősége van, úgy vélem. De másért is teszem. Hogy fogalmat adjak azokról a körülményekről és viszonyokról, amelyekben a feleségem azelőtt élt, illetve megértessem, micsoda sültbolond lettem volna, ha mindezek ismerete után aggodalmam támad a feleségem hűsége miatt.