Irodalmi Szemle, 2008

2008/2 - Fónod Zoltán: Ady Endre és a Nyugat

Ady Endre és a Nyugat

cézhetö értelme volna. Ezért, hál’ istennek, nem muszáj megérteni, s nem is fontos, hogy megértsék. Ez különben is csak a tudományban fontos. A költészetben az értelem számára való foglalat csak egy az ezer adalék közül, mellyel a költő együttvéve mesterkedi ki azt, hogy a papirosra olyasmit szegezzen le, ami az olvasót ugyanolyan állapotba ejtse, mint aminö őbenne nyugtalankodott volt kifejeztetés után. A versnek értelme semmivel sem fontosabb, mint az, hogy hány ú betű fordul benne elő, s az egyes szók milyen sorrendben következnek benne egymásra - jobban mondva: ez mind éppoly fontos, mint az értelem, sőt összetartozik az értelemmel, sőt, néha, költője válogatja, ezeken át fejeződik ki az értelem.”

E verssel kapcsolatban, az igazság kedvéért, tegyük hozzá Ignotusnak azt az őszinte megállapítását is: „Akasszanak fel, ha értem. De akasszanak fel, ha hat-hét irodalomban, melyet nyelvtudással megközelíthetni: sok vers akad ilyen egész értelmű, ilyen mellet és elmét betöltően teljes kicsengésű.” így érthető csak, hogy valóban szerencse dolga, a költő megtalálja-e a verset verssé tevő mozgatók „alkalmas összefogódzását, mely egytest-verssé forrasztja” a költői mondanivalót. A „tudd magad kifejezni!” parancsa Orpheusz-intelmét mondja a kortársaknak - no, meg az utókornak is - „...jusson eszünkbe, még ez a hatalmas énekes is azzal vesztette el az ő keservesen visszaszerzett Euridikéjét, hogy visszanézett, ahelyett, hogy előre nézett volna”.

A folyóiratot lapozva döbbenünk rá arra, mit jelentett Ady a Nyugatnak, milyen fontos volt, hogy Ady-írás kerüljön a folyóiratba! És itt tapasztaljuk azt is, mit jelentett a Nyugat Ady számára. Költészetének kiteljesedését, terebélyesedését, támogatását, a szabad - vagy jobbára szabad - út biztonságát. Mert Ady és a Nyugat kapcsolata nem volt felhőtlen, ahogy azt, mindjárt az elején, a Holnap-vita egyik utójátéka, a duk-duk-affér (1908) is bizonyította. Ady elégedetlensége mögött nem kicsinyes személyi okok húzódtak meg, hanem a szándék, mellyel a a modern magyar irodalom követe, a forradalmár költő kitömi készült abból a körből, amit a Nyugat vont köré.

A mozgalom ars poeticája ugyanis távolról sem volt egységes, ezért nemegyszer nyűgöt jelentett a társadalmi progressziót valló Ady vagy Móricz számára. Más hitvallás vezette ugyanis az ő tollúkat, mint az egyébként kiváló Babitsét vagy Kosztolányiét. A Nyugat színskálája meglehetősen változatos volt, hisz Ady, Móricz, Babits és Kosztolányi mellett ott találjuk Karinthyt, Tóth Árpádot, Nagy Lajost, Balázs Bélát, Kaffka Margitot, Szini Gyulát, Révész Bélát, Lesznai Annát, Bartók Bélát, sőt Molnár Ferencet is. És bár a Nyugat nem tudta mindig vállalni a társadalommal való szembenézést, kétségtelenül támogatta a polgári forradalom ü- gyét, s megszólaltatója lett a korabeli magyar sorskérdéseknek. A Nyugat „pártatlannak” mondta magát, s az osváti szerkesztési elvek - esztétikájukban - a Tart pour l’art eszményéhez közelítenek. A képlet azonban sokkal bonyolultabb annál, semminthogy azt minősíthesse egy szemlélethez való rokonítás.

Azt mondhatjuk tehát, a Nyugat nem egy újságot, hanem a haladó magyar