Irodalmi Szemle, 2008

2008/11 - KÖNYRŐL KÖNYVRE - Erdélyi Margit: Műfajok vonzatai az újságírásban (Bevezetés a műfajismeretbe című kiadványról)

KÖNYVRŐL KÖNYVRE- tudatosan vállalja szerepét (ereje a megmutatás, a kimondás, a ráébresztés);- érzékeny és igazságkereső (van fantáziája, empátiája, tud csodálkozni);- „szimata” van (ez nem tanulható és nem tanítható, sok-sok tapasztalat kell hozzá);- szabad ember (személyi haszon, politikai érdek, szerkesztőségi-kiadói adósság nem terheli);- nem bújik el témája, írása mögött (vállalja önmagát, akarva-akaratlanul kitárulkozik);- ismeri az olvasót (tisztában van azzal az asszociációs tartománnyal, amelyre apellálhat / építhet).

Véleményműfajok a címe Földes Anna feldolgozásának, amely a publicisztika területére kalauzolja az olvasót. A publicisztika avagy a nyilvános közbeszéd - szembeállítva a hírrel, mint szigorúan tárgyilagos műfajjal „lehetőséget biztosít a személyes újságírói vélemény megfogalmazására.” (103.) (...) „A publicisztika az értelmezés és meggyőzés szándékával formált, a sajtóban nyilvánosságra hozott vélemény.” (104.) Ez teszi a különbséget formában, szerkezetben, hangvételben, ha összevetjük a tájékoztató műfajokkal. A véleménymüfajok rangját nem csupán gondolati erejük, hanem megfogalmazásuk (művészi) stílusa is adja. A vezércikk adott lap politikai, világnézeti jellegének demonstrációja. A belső cikk hasonló, ám szélesebb témaválasztással, nagyobb szabadsággal. A kommentár és a jegyzet mindig jelenségek vagy más írások magyarázata / interpretációja. A tárca rendszerint a vonal alatt elhelyezett, irodalmi igényű, személyes hangvételű írás. Sokak kedvelt műfaja az élet visszásságairól szóló rövid, csattanós befejezésű glossza. A fejezet írója azonban nem csupán a műfajok definíciójával foglalkozik, hanem olyan újságírószemélyiségekkel is, akik a publicisztikát kiválóan művelték, és saját korukban kiemelt rangot adtak / adnak egy-egy műfajnak. Csupán tallózva jegyzünk le néhány nevet: Móra Ferenc, Gárdonyi Géza, Mikszáth Kálmán, Hámos György, Karinthy Ferenc, Esterházy Péter; Walter Lippmann, Madame de Sevigné, Dumas, Dickens, Heine.

A műkritikáról című fejezet szerzője ismét Földes Anna, aki a műkritikáról, a recenzióról, az esszéről mint a publicisztikai műfajcsalád részeiről szól. A meghatározásokon túl alapvetően fontos kérdéseket sorakoztat fel írásában, olyanokat is, amelyekre a választ gyakorta főleg az irodalomkritika és -elmélet adja meg. A szerző felvetései a sajtókritikáról, a „nem ítél - megítél” elvről, a tárgyilagos és eligazító hozzáállásról, a műfajok terjedelmi váltásáról legalább annyira fontos, mint a kritikusi pálya veszélyeiről, a tévedések kockázatáról, a hangvétel milyenségéről, a hogyan ne írjunk kritikát módjairól vagy az eldöntendő, s olykor eldönthetetlen dilemmáról: műalkotás-e avagy szolgáltatás a kritika. Két mondatba foglalt summázatát idézzük: „A kritika, még ha felkészülten, tiszteletet parancsoló szaktudással írják is, nem tudomány. Ám egy bizonyos mesterségbeli szint felett - hadd kockáztassuk meg - művészét.” (154.)