Irodalmi Szemle, 2008

2008/11 - KÖNYRŐL KÖNYVRE - Erdélyi Margit: Műfajok vonzatai az újságírásban (Bevezetés a műfajismeretbe című kiadványról)

KÖNYVRŐL KÖNYVRE

A tudósítás klasszikus értelemben az a műfaj, amikor az újságíró olyan eseményről tájékoztat, amelyen maga is jelen volt, ilyenkor jól funkcionálhat a helyszín hangulatának az érzékeltetése. A tudósító feladata a valóságban megtörtént események vagy sajtótájékoztatón elhangzott kérdésekre adott válaszok objektív feldolgozása. Éppen ezért a tudósító legfőbb feladata, hogy hozzájusson az információkhoz, majd nyilvánosságra hozza azokat. Mindamellett munkáját eltökélten, határozottan, törvényt és etikai szabályokat tiszteletben tartva kell végeznie, hogy személyisége, tájékoztatása hiteles legyen.

Az átmenet műfajairól szól a Szigethy András és Cserhalmi Imre által feldolgozott fejezet. „Az interjú az újságírás legalapvetőbb anyaggyüjtési módszere, de egyben önálló sajtóműfaj is.” (71.) Két alaptípusa közül az egyiket informatívnak nevezik, amikor is a megszólaltatott személyisége elhanyagolandó, csupán az általa nyújtott információknak van jelentőségük. A másik a teljes személyiséggel foglalkozó interjú, ez esetben a megszólaló múltja, jelene, gondolkodása, egész karaktere, körülményei kerülnek bemutatásra, mindenképpen figyelembe véve a személyiségjogokat s a közszolgálatiság célzatát.

Jó tudni, hogy az interjú nem kikérdezés, nem kihallgatás, hanem beszélgetés. Nem árt az interjúnak, ha készítője rendelkezik írói / művészi vénával, eszközhasználatában ott van a beleérzés, a megsejtetés is, amelyek segítségével kifinomultabb lehet a stílusa; ugyanakkor kiváló interjúknak számítanak a vitajel- legűek, az érveket / ellenérveket, kérdést-választ felsorakoztató párbeszédek is. Hangsúlyozottan kedveljük, ha a témában kiművelt, „beszédpartneréből felkészült”, örökösen kíváncsi riporterrel állunk szemben.

A riport (...) „érdekes esemény vagy állapot felfedező bemutatása az eleven leírás és a társadalmi oknyomozás módszereivel. (...) A riporter nyomoz, de jobb, ha tevékenysége nem tűnik nyomozásnak.”(84.) A riportban benne van az ellenőrizhető konkrét valóság, de nem tévesztendő össze a tudósítással, az interjúval, a portréval, a publicisztikával, még ha ennek elemei olykor felfedezhetők is benne. A riportírás gyakorlata nem kevés előkészítést, anyaggyűjtést követel. A riportírás- mondhatni - olvasással kezdődik (meg kell ismerni a tárgyat vagy az esemény előzményeit), majd a célratörő „terepjárás”, ismeretgyűjtés, beszéltetés, megfigyelés következik. Az alapos felkészülés igényes anyaggyűjtéssel, olykor „túl- gyűjtéssel” jár, ilyenkor csupán a lényegre koncentrálva, kellő módon szükséges szelektálnunk. A riport formába öntése is többféle elvárásnak kell, hogy megfeleljen: a túlzást vagy a visszafogottságot nagyon befolyásolja az írásjelek, jelzők használata; az újabb és újabb bekezdések, az alcímek, a dialógus-zárás stb. alkalmazása; persze nem utolsósorban elvárható még a kreativitás és az ihlet.

A fejezet részeként válaszokat kapunk arra a gyakran elhangzott kérdésre is, hogy miféle ember a riporter. íme:- általában nem résztémák specialistája (sokmindenről tud, sokminden érdekli, képes összefüggésekben látni és gondolkodni);