Irodalmi Szemle, 2008

2008/11 - TANULMÁNY - 125 éve született Babits Mihály - Szalay Adrianna: Poétika és textológia: a szecesszió stílusé és a Halálfiai kritikai kiadása (Kísérlet az irodalmi szecesszió összetevőinek/formavilágának vizsgálatára)

Poétika és textológia: a szecesszió stílusa és a Halálfiai kritikai kiadása

pedig idegeken keresztül reagál a dolgokra, sajátot visz rá a valóságra. A szót a- zonban, mivel az értelmi és gondolati, csupán virágnyelvként tudja használni: beszéde mindig hasonlatokból és jelképekből áll; elrejtőzésszerü, ugyanakkor köny- nyü, kacagó, gyors és könnyüléptü. Eltűnik az ész nehézkes búbánata, elszabadult szárnyalás, a megszabadult idegek álmodása lép helyére.

A regény 7. alfejezetrésze30:

„Óh, kávéház! drága és mindig kikerült szórakozás! most ide is minden külön ok és meggondolás nélkül beléphetett Imrus. Talán egy éjszaka még abból a Nagy Életből várt rá, amelynek ez a kivilágított kávéház Pesten az első tornáca, s ki tudja? a normális Újjászületés, az Akarat nagy megfordulása, nem mindig a Csönd müve: olykor itt forr az ki, ama Nagy Élet lámpásai előtt; sőt örömleányok karjaiban. Akárhogyis: az időt el kellett tölteni, s kisétált lábak maguktól is behúznak a puha, meleg helyre.

Imrus rendelhetett amit kívánt: nem kellett a garast számolni hogy kijöjjön a hónap végéig. Mi lesz már a hónap végéig! Imrus nagy úr volt most: mégis félszegen keresett asztalt a szokatlan fényben, kihúzva gerincét, idegesen simítva végig hanyag ruháin. Mindenki őt nézte: bukott király volt inkognitóban. A kávéház pompája sértette: s megvetéssel gondolt a kávésokra. Megvetéssel gondolt Schapringerékre is, minden műveltségükkel, melyet a Pénz adott. Az ő műveltsége más volt, mélyebb, gyökeresebb: nem a fölösleg snobos levezetése, hanem egy ország elepedt velejében folgyűlt fájdalmas szórni. Imrus tragikus pózban ült néhány képeslap és ánzikszkártya fölött: mert ez az ánzikszkártyák kora volt. Aprók, nagyok, színesek és duplák: diadalai egy újkori szegény galantériának! mily örömmel küldte haza egykor az elsőket Pestről, mint ifjú király székvárosa fotográfiáit! Ha szétröpítené most, hogy hírt mondjanak züllött királyukról! S meghívná barátait harakirijéhez, mint japán hősök. Nem, nem, elbúni inkább, maori vadakként, puszta hegy tetejére, hol legközelebb érik a keselyűk! Imrus fiatal életvágya semmit sem érzett hősibb tettnek, mint azt, ami egykori hittantanára szerint: »gyáva kitérés az Élet feladatai elől«. Ki végzi el Imrus feladatát? hacsak ö maga nem születik még egyszer. Fiókjában oroszlánkörmök maradnak, s e magyar glóbuszon sötétség. Imrus előtt könnyben imbolvogtak a fények: hirtelen ellá- gvulással szerette volna magához ölelni az egész világot: legkivált pedig szerencsétlen faját, melynek átkát most magán érezte: mert Imrus hajlandó volt, sok példát megelőzve, saját gvöngeségét a Turáni Átokra kenni rá. Egyébként nem volt-e ez a gyöngesée is turáni átok, s Imrus maga, legalább a céljai szerint, egy turáni kis kultúrvértanú. valami folsült Apáczai János? noha nagyon sok szépséghibával. Bizonyos. hogy ez ellágvulásában egyszerre egv hamisítatlan turáni »Szervusz!« köszönt rá: mert Várkonvi Béla állt mögötte, régi iskolatársa Sótról: akivel ezer éve látták egymást.”