Irodalmi Szemle, 2008
2008/11 - Duba Gyula: Az aranyóra legendája (regényrészlet)
Duba Gyula laggal a guzsalyra kötve, öregmama fon. A bal kezével vékony szösznyúlványt húz ki a kenderből, állandóan pödörgeti és fonallá sodorja, a jobb kezében orsót tart, ügyesen pörgeti, nem ejti el, s a fonal az orsóra csavarodik, állandóan dagad és növekszik, az orsó egyre kövérebb. Öregmama időnként szájával, ajkával érinti a bábból előmászó ken- derkóc szálat, megnyállaza s így erősíti, mintha beleharapna, időnként valamit kiköp, a szálba nem való szöszt, törmeléket, bonyolult munka a fonás. Máskor nem orsóra fon, hanem rokkát pörget, jobb lábával hajtja taposva, s a fából készített „masina” kereke egyre forog, pörgő orsóján hízik a fonál. Érni arra gondol, milyen hosszú lehet... Gyakran odatekint, nem csodálkozik, öregmama rengeteget font életében, sok-sok kilométernyi fonalat pörgetett fel az orsókra, néha olyan a rokkája, mintha örök időktől forogna... érti a dolgát. De olyan gondolatok is eszébe jutnak, hogy öregmama fonalával talán az egész földet be lehetne hálózni, összekötni az északi sarkot a délivel és rátekemi azokat a vonalakat, amelyek a tanító néni földgömbjén vannak... az a fonál, amit öregmama font, talán a holdig is elérne...- Beszélek tavasszal az zselizi mérnökkel, Kecskemétivel, az új házról... rajzolja meg az terveit... - mondja váratlanul öregattya felnézve a Barázda Naptárából, mintha onnan olvasta volna az ötletet.- Vagy ősz elején... - véli Emi apja -, hideg az alsó ház, aztán... nőnek a gyerekek... Az asszonyok hallgatnak, férfiak dolga, aztán erről több szó nem is esik azon az estén. Emi apja munkáját figyeli. Körvadászatra készül, töltényeket, ő úgy mondja: „patronyokat” tölt a tizenhatos vadászpuskájába. A kakasos tizenhatps a kiságy felett lóg a szegen. Régen nem került le onnan, elmúlt a nyári foglyászat ideje, és az őszi munkák, a búzavetés és kukoricatörés miatt késnek a körvadászatok. A korán beállt esők is hátráltatják, a vadászok várják a fagyokat, amikor újrajárható a határ, és a haj- tókkal nagy határrészeket, egész dűlőket foghatnak körbe, bekeríthetők a lapályok és dombhátak, az akácosok és csenderesek, ahol meghúzódnak a nyulak meg a fácánok, a foglyok a mezőn maradnak, s ahol néha egy-egy róka is tanyáz, a körvadászat fontos esemény. Ott lesz Bori sógor bácsi meg Taliga Gyula a felvégről, s talán Zemanek j- egyző is a vendégeivel meg Matkovics, a molnár és a körzeti orvos Peszekről, a hajtők között pedig a felvégi és kertaljai rabsicok, az ügyes hajtó elrejt egy-egy nyulat a határban a bokrok között s másnap elmegy érte. Ha elég nagy a teríték, a hajtők is kapnak a nyulakból, az eldugottak felett pedig szemet hunynak a vadászok. Talán járási urak is lesznek itt Zselizről. Néha félszáz ember is részt vesz a körvadászaton, s utána nagy vendégség van Horn úr kocsmájában... Bár a vadászatokról még nem tud semmit, Érni képzeletét mégis foglalkoztatja a kiságy felett lógó tizenhatos. Többször látta, ahogy apja nyulat vagy rókát nyúz az istállóban, ismeri a lapockájukon vagy nyakukon terjengő sötét véraláfutásos foltokat, a sörétek helyét az oldalukon, hallotta, ahogy a fekete gerendaoszlopra függesztett testről hersegve leválik a bőr és a prémes anyag önmagába fordul, a szürkésfehér, néhol rózsaszínű hús lemeztelenedik... hasonló nyers érthetedenségek és rejtélyek oltották Emibe az ismeretlen életek és vad pusztulások iránti kíváncsiságot, ezek a sor
