Irodalmi Szemle, 2008
2008/11 - Duba Gyula: Az aranyóra legendája (regényrészlet)
Az aranyóra legendája a jeges folyóban fürdött, s hogy mint utaztak a háromlovas szánnal, a trojkával a végtelennek tűnő hómezőkön. Érni éjfélig is elhallgatná. De ahogy a sógor elment, ismét elcsendesedik a szoba, bárcsak minden este jönne, gondolja Emi... Anyja az ágy mellett ül, a nadrágjaikat foltozza, megvarrja a szakadásokat, zoknikat stoppol. A lyukas fuszekliba félgömbölyű, nyeles stoppolófát dug, akár egy gomba, és vastag pamutszállal bevarrja a kopásokat, szakadásokat, lyukakat. Fejét lehajtva dolgozik, nem szól, munkájába merül és... várja az urát. Az etet és itat az istállóban, ellátja az állatokat, gyarmatiasan „végződik”, reggel és este ez a napi dolga, késő őszi és téli munka, a nappali favágás, tüzelőkészítés mellett „végződni” az istállóban az állatok körül. A határ megközelíthetetlen a sár, majd a fagyos göröngyök miatt, az első hó teszi ismét járhatóvá. Ilyenkor a szérűbe vezető kikövezett gyalogutat kétoldalt el- hullajtott szalma- és szénaszálak, takarmánycsomók és pelyvatörmelék övezi, az esti bekészítéskor s a kötélbe kötött göngyölegekből hullott, a gazda a hátán hozza be a szérűről, szétszórt, kallódó és veszendő hulladék, eső veri és szél meg fagy romlaszt- ja, míg a hó betakarja s tavasszal elrothad. Apjuk dolga az etetés, hankalodáskor fog hozzá, s besötétedik, mire elvégzi, s amikor végre bejön, öregmama fogadja.- Félreégett a kanóc, már a cilindert füstöli... vágd le a hegyét! Apjuk ollót keres és lecsavarja a lángot, a szobára félhomály borul. A forró cilindert óvatosan ronggyal fogja meg, leveszi és a kissé felcsavart kanócnak, a vörös láng a magasba igyekszik nyúlni, lobogva ágaskodik, egyetlen nyisszantással levágja a hegyét. Abban a pillanatban szinte kialszik a láng, mintha egészen eltűnne a fény, és a szoba falain ijesztő árnyak kelnek, hajladozva elmozdulnak, majd a megfehéredett láng pislogva kiegyenesedik, s amikor visszateszik rá a cilindert s apjuk kissé felcsavarja a kanócot, a homályba borait szobára egyszerre barátságos fehér fény derül.- Jönnek a fagyok... - mondja közben apjuk nyugodtan -, a szél csendesedik... reggelre alighanem kopog majd a föld...!- A fiad nem hitte... - öregmama a tűzhely mellett áll semmit nem hisz el...- mint hitetlen Tamás...- Mindent tudni akar... védi az anyja Ernit - jobb lenne, ha mindent elhinne, semmi nem érdekelné, olyan... kis buszma lenne...?!-Aki hisz az embernek, nem buszma... hinni kell... - véli öregmama.- Nyugodtak a lovak? - öregattya kérdi, hogy másról legyen szó. - Csendben elviselik a semmittevést? Mozgás kellene nekik...- Sokat topognak, néha harapdálják egymást, de... csendben vannak. Befogom őket, hajönnek a fagyok, mozogjanak... itatáskor majd a kertbe is kifut egyik-másik... ha leesik a hó, majd befogom és megjáratom őket...- Az még messze van... - véli öregattya, felemeli fejét és Emire néz, mintha hozzá beszélne növekszik a hold, míg nem lesz holdtölte, az első hó sem jön el hozzánk...! Korán leszáll az est, négy óra után sötétedik. Érni várja az estéket, bár eseménytelenebbek, mint a nappalok, semmi nem történik, mégis vonzó az este. Más élet kezdődik, más világ. A sötétség mindent megváltoztat, megnöveli a méreteket és el
