Irodalmi Szemle, 2008
2008/10 - TALLÓZÓ - Vasy Géza: A létezés sokarcúsága (Mezey Katalin költészetéről)
TALLÓZÓ bünhödte már e nép / A múltat s jövendőt!” tágítja Duna-tájivá a József Attila-i meghatározás jegyében Mezey Katalin. A „rendezni végre közös dolgainkat” egyre inkább paranccsá váló óhaja munkál e vers szemléletében. S ott van a rejtett keserűség, hogy ilyen nehéz történelemmel, ennyi áldozattal a hátunk mögött bűnösnek nézhetnek bennünket, s hogy nem tudnak e népek igazán tiszta tekintettel még ma sem egymás szemébe nézni. Ez a vers negyven éve keletkezett, s ma újraolvasva, újabb szomorú tapasztalatok birtokában kell megállapítanunk, hogy a mai helyzet semmi lényegi változást nem mutat. A második kötet későbbi versei a szintézisteremtés újabb lehetőségeit ígérik. A költő általában kétféle típust egyesít, s feltűnő, hogy többször él a népdalszerűség hagyományával. Az édesapa emlékét idéző Rekviem második része így szól: tavasszal majd / bezúzza a víz // mellére / lehúzódik //juharfa / vánkosáról // idővel / eltűnik. A szöveg dallama, a természetmotívumokból épülő kép egyszerű szépsége teszi elviselhetővé a halálra következő végső pusztulást, mikor a test eltűnik. Mindezt ilyen tömören s egyúttal érzékletesen az újabb poétikai és nyelvi eszközök birtokában lehetett megvalósítani. Mi történik az évek során a Tiszta szívvel léthelyzetével? A pályakezdő, a családi kötöttségek, a hétköznapi robot s a társadalmi deter- mináltság, mozdulatlanság ellen lázadó fiatal értelmiségi feleség lesz és családanya, s a harc és a szabadság jelentéstartalmai fokozatosan módosulnak világképében. A felelősség is más lesz, közvetlenebb és elementárisabb. A család, a három kisgyerek nevelése teher is, de egyúttal a személyiség elhagyhatatlan s értékképző részévé alakul az anyaság. Az anyaság világát belső hitelességgel, minden romantikát mellőző pátosszal fogalmazza meg például az első válogatott kötetnek címet adó Szárazföldi tél. nem kérdik hogy kié/fölépítik // de ami az enyém / én nem adom // én szültem / én neveltem // a hátán tengeri / széltörülköző. A lírai történelemszemlélet az évek során elmélyült, összetettebbé vált. A hagyományos forradalmárszerep teljesen elmosódott, s a helyébe, mint erről a bevezetőben szó esett már, a reformer, a megőrző képe lépett. A költő a társadalom és az egyének sok konfliktusát látva is megmaradt cselekvőnek és másokat cselekvésre sar- kallónak, de közben sok mindent szemlél kijózanodva. Nem esetleg tólzó álmait kéri számon, sőt magatartása nem számonkérő, nem tragikus hangoltságú, mint több kor- társáé. A normális, alkotó hétköznapokat szeretné közénk hozni végérvényesen, a rettegés nélküli tevékeny életet. Ez az eszmény, ez a morál, a megvalósítást kereső magatartás teszi gondolatilag is gazdaggá ezt a lírát. S a szerves építkezés tovább folytatódik. Miként az első kötetben csíra volt a második kötet java anyaga, hasonlóképpen sejlik fel a második kötetben mindaz, ami a harmadikban, az érettség könyvében teljesedik ki. A magatartás változását feledhetetlenül ragadja meg egy korántsem istenkáromló vers: Ha Krisztus még egy esztendőt megér. Ha Krisztus még egy esztendőt megér, / nem feszítteti keresztre magát, / leteszi a Messiás-csuhát, / és halat fog a Genezáret taván. /(...)/ harmincharmadik év. Villám-csapás. / Irgalmatlan fény, felismerés: / hogy a gonosznak ellent kell állani,/ és nem fontos a gyors mennybemenés.
