Irodalmi Szemle, 2008
2008/10 - TALLÓZÓ - Vasy Géza: A létezés sokarcúsága (Mezey Katalin költészetéről)
TALLÓZÓ ra visszakapta az akkor létező, mindössze két szépirodalmi kiadótól, míg egy újabb kísérlete egy szinte „válogatott” anyaggal eredményessé válhatott. Az irodalmárnak készülő ifjak általában bölcsészkarra jelentkeztek, a magyar mellett kötelezően még egy szakot megjelölve. Mezey Katalin is így tett. Az EL TE bölcsészkara már régóta pályára indító műhelynek számított, s a diákok, főként a kollégisták, az Egyetemi Színpad munkájában részt vevők egyre jobban megismerték egymást. így alakult ki a hatvanas évek közepén a Kilencek költőcsoportja. Úgy határoztak, hogy közös antológiában jelentkeznek, amelyet ők maguk szerkesztenek meg. Ez a tervük akkor évekig kivitelezhetetlennek bizonyult. A szocialista elmélet ugyan hangoztatta „az alulról jövő kezdeményezések” fontosságát, de a gyakorlatban ezt gátolta. A kiadók visszaadták a kéziratot, az elvileg lehetséges magánkiadást nem engedélyezte a minisztérium, pedig Nagy László, Kormos István, Juhász Ferenc és Váci Mihály egyaránt támogató lektori jelentéseket írtak. Végül Darvas József, az írószövetség akkori elnöke állt melléjük, s a szervezet kiadásában jelenhetett meg 1969 karácsonyára az Elérhetetlen föld című antológia Győri László, Kiss Benedek, Konczek József, Kovács István, Mezey Katalin, Oláh János, Molnár (Péntek) Imre, Rózsa Endre és Utassy József verseivel. Alighanem ekkor is csak azért, mert 1968 nemzetközi eseményeinek hatására rádöbbent a politika, hogy nem célszerű a huszonéveseket tartósan elzárni a nyilvánosságtól. A kiadók is antológiákat szerkesztettek, próbálták azokba beterelni a Kilenceket, de sikertelenül. Mindenesetre a nemzedék betört az irodalmi életbe, s megkezdődött a szükséges esztétikai és a káros politikai szelekció. Az Elérhetetlen föld közönségvisszhangja nagyszerűnek nevezhető, a kritikai is elfogadható. A pártállam hivatalossága viszont, főleg néhány első kötet megjelenése után támadásba lendült. Megakadályozták, hogy a Kilencek csoportként létezhessen a nyilvánosság előtt, s egyenként is gátolták működésüket. A Kísérlet címen három számmal megszerkesztett folyóiratot az engedélyezés után betiltották, a számokat lefoglalták. Akadályozták 1970 után az első, még inkább a második kötetek megjelentetését. A rendhagyó pályaívü Konczek Józseftől eltekintve nyolcán átlag huszonnyolc évesek voltak az első kötetük megjelenésekor, s hét évet kellett várniuk a másodikra. Mezey Katalin első könyve, az Amíg a buszra várunk 1970-ben jelent meg, a második, az Anyagtanulmány 1978-ban. Az antológiát Nagy László írása vezette be, amelyben pontosan megfogalmazta a lényeget. Ezek a fiatal költők: „Leszámolnak az álszocialista önteltséggel, nemzeti gőggel, kergeséggel, de átgondolva a szerencsétlen múltat, szentenciákat mondanak a jelenre is. A torkonvágott forradalmak pirosát s gyászát viselik belül.” Ugyanezt érezték meg a Kádár-korszak irodalompolitikusai, s ezért tekintették veszedelmes ellenzékiségnek a Kilencek költészetét, nemzedéki szerveződését. Elfojtották a korabeli magyar irodalom egyik ígéretes kezdeményezését, miközben arról papoltak, hogy ezek a fiatalok nem akarnak eléggé „forradalmárok”, „közéleti elkö- telezettségűek” lenni. Az irodalmi élet rombolásában eredményesek voltak, a költőket mégsem tudták legyőzni. Példa nélküli a magyar irodalom történetében, hogy
