Irodalmi Szemle, 2008
2008/10 - TALLÓZÓ - Vasy Géza: A létezés sokarcúsága (Mezey Katalin költészetéről)
TALLÓZÓ mora és tragédiája is. A folyamszabályozó-magatartás minden korok társadalma számára szükséges, s ritka szerencsés történelmi pillanat az, amelyikben egyetlen személyben testesülhet meg Széchenyi és Kossuth szellemisége. Mezey Katalin költeménye nem szembeállítja, hanem a történelem hullámmozgásában is szerves kapcsolatban látja a kétféle magatartást. Nem kijelenti, hanem kérdezi, hogy „mégis neki lesz / igaza?” Magában a versben egyazon nemzeti sors halhatatlanjaként jelenik meg a két politikus, „annyi nagy szív” között. Mindehhez még valamit hozzá kell tenni, amiről ebben a költeményben egyetlen szó sem esik, de a költői életmű addigi alakulástörténetéből kikövetkeztethető. Ezt a nemzedéket a forradalmak szellemében nevelték, s az ifjúság amúgy is hajlamos az éppen létező radikális megváltoztatására vagy legalábbis ezen igényének a bejelentésére. E vers megírásakor tehát a személyes történelemszemlélet fordulópontra ért: a számára adott jelenkorban követendőnek egyre inkább az alkalmazkodó, ámde szívós építkezést tartja. * * * Talán egyetlen vers alapján is belátható, hogy a mű és a keletkezés kora között kapcsolat van, s a versben megmutatkozó személyiség nem csupán egy önmagába zártan létező különösség. Ilyenként nem is igen lehetne értelmezhető a befogadó számára, mert ő sem így létezik, hanem azokba a közösségekbe ágyazottan, amelyek életidejében léteznek, ám amelyeknek megtörtént múltjuk és elképzelhető jövőjük is van. A ma élő legidősebbeknek, a százéveseknek is inkább csak történelemként jelenhet már meg a századelő világa, de gyermekeik és unokáik számára élőbbé tehették azt emlékeikkel. Lassan ez a sors vár a századközépre s már a hetvenes évekre is. S amiről nem vagy kevéssé szól a családi emlékezet meg a történelemkönyvek sora, azt leginkább az irodalom segíthet számon tartani. Ám elengedhetetlen a kölcsönhatás: a művön kívüli információk segítik a megértést, a műbeliek esztétikai erejükkel elmélyítik a művön kívülieket. így természetes, hogy egy életmű teljesebb megismeréséhez hozzásegít az írói életpálya korba ágyazott története. S ha korszak, akkor abban a társadalom helyzete, a szellemi, a művészeti, az irodalmi életé. Mezey Katalin 1943-ban született Budapesten, s életkorából következően a hatvanas években kísérelhette meg, hogy publikálni kezdjen. A hatvanas évekről sokféle, többnyire nosztalgikus kép él az utókorban, még a szakemberek körében is. Való igaz, ez az évtized a megelőzővel összevetve évről évre barátságosabbnak, nyitottabbnak mutatkozott, s nemcsak a társadalom mindennapi életében, hanem az irodaloméban is. Az akkori fiatalok azonban ebből keveset érzékelhettek. Paradox helyzet állt elő, ugyanis a korábbi publikációs tilalmak feloldásával a folyóiratok és a könyvkiadók kéziratbőséggel küszködtek, s egészen 1968-ig alig törődtek a pályakezdőkkel. A mai helyzethez képest elképesztően sokat kellett várni az első kötetre, amelyet 28-30 évesen lehetett kézbe venni. S a kötet szinte feltétele volt a folyamatosabb folyóirat-publikációk- nak. A fiatal költő két-három kötetkéziratot összeállított az évek során, azokat sor
