Irodalmi Szemle, 2008
2008/10 - TANULMÁNY - Fried István: Egy elmúlt világ emlékezete (Kérdések a Szepesség többnyelvűsége, kultúráltsága körül)
Fried István dalt jelenti, nem egyszerűen összeegyeztethető fogalmi megnevezésekről van szó, hanem megkockáztatható, hogy a kettő kiegészíti egymást. Nyilván nem a magyar anyanyelvűek számára készült a két kötet, illetőleg az ő számukra is akkor, ha el tudják németül olvasni; ám tekintetbe véve nem pusztán a szerző „lokálpatriotizmus”-át, állítható, hogy a magyar patrióta nem nyelvi, hanem földrajzi, állami-politikai és nem utolsósorban tág értelemben számítható kulturális közösséget jelöl. A sonnenfelsi állampolgári tudat szellemében jár el a kötet, a közös kormányzás és a jó törvények megteremtik a patriotizmust, amely a magát jól érző állampolgár jellemzője. Lényegében ezen a tézisen alapszik Johann Genersich Von dér Liebe des Vaterlandes (A haza szeretetéről) című értekezése,10 amely hangsúlyozza, hogy a hazaszeretet mintegy előírja a közjó előmozdításáért végzett munkát, a racionalitás szellemében történő cselekvést, amelybe nem fér bele a lázítás, az indulat az országot kormányzó uralkodó ellen, ám belefér az ősöktől örökölt jogok védelme. Ugyanez a Johann Genersich személyes kapcsolatrendszerével tanúsította az anyanyelvi kultúrák ápolása mellett a más anyanyelvi kultúrák iránt érzett megbecsülés és rokonszenv magatartást meghatározó jelentőségét. Kazinczy Ferencet személyesen megismerte, levelezett vele, s amikor bécsi főiskolai tanári állását betöltendő elbúcsúztatták Késmárkon, Berze- viczy Gergely mellett az a Ján Chalupka mondott beszédet, aki maga is a többnyelvűségben élt, a szlovák vígjáték megteremtőjeként német nyelvű pamfletregény és a Magyar Tudományos Akadémia pályázatára beküldött magyar nyelvű vígjáték írójaként is ismeretes. Berzeviczy Gergelyről pedig itt csupán annyit, hogy egy 1807- es késmárki iskolai vizsgán nem a kötelezően megtanított-megtanult latin anyagot kérte, hanem azt, hogy a kiválasztott verset, ebben az esetben Horatius első ódáját a vizsgázók anyanyelvűkre fordítsák le, azaz németre, szlovákra, magyarra. S ebből nemcsak az tudható meg, hogy a késmárki (de nemcsak a késmárki, hanem más sze- pességi) középiskolában a diákok (olykor a tanárok) háromnyelvűsége természetes jelenség volt, hanem az is, hogy a középiskola lehetővé tette, hogy a diákok megőrizzék anyanyelvűket, esetleg diáktársaikat megismertessék azzal a nyelvvel, amit nem ismernek. Egyébként magyar családok jó darabig szívesen küldték „német szóra” gyermekeiket a Szepességbe, ahonnan viszont „magyar szóra” szepesi gyermekek érkeztek. A szakirodalomban még azok az írások is a szepességi együttélés pozitív követelményeit emlegették, amelyek valamilyen időszerű politikai cél érdekében körvonalazták a szubrégió mentalitástörténeti sajátosságát. A germanista Pukánszky Béla az 1930-as esztendők össznémet törekvései ellenében vázolja föl a Szepesség „magyar-német szellem”-ét," a szláv lakosságról közvetlenül nem téve említést, elválasztván a „sajátosan szepesi öntudat”-ot a némettől, félreérthetetlenül elhatárolva a Szepességet az 1930-as esztendők német ideológiai kisajátító akcióitól, kiemelve a II. József nevéhez fűződő türelmi rendelet népszerűségét. A Dávid Frölichtől származó Deutschungar-elgondolás a német kultúra és nyelvfelfogás természetes megosztó- dottságát fogalmazza meg először, hangsúlyozva, hogy a német nyelviséghez (szub)régiós tudat járul, amely a különbözőséget teszi nyilvánvalóvá, egyben egy -
