Irodalmi Szemle, 2007
2007/10 - ARCOK ÉS MŰVEK - Fónod Zoltán: Tőzsér Árpád költészete (1) (tanulmány)
Fónod Zoltán verslábakkal idézi az „ősi férfisors” küzdelmeit, az „új bort” régi tömlőbe helyezi, s ezzel a régi formák új tartalommal telítődnek. Metrum és rím tartja a föld négy sarkát, zöld jelzők és sárga igék markolnak sápadt főneveket s földrészeket egybe. Rend ez is. Véli magáról. Görcsös Okker ecetfa lóg be az ablak mély poharába. Mozdul az ág, ki-kivág a lombkoronából, S összekavarja a rendet. Vélhetően az Arany János-i „hadd lássuk, Uram, mire megyünk ketten” esete forog fenn a Téli levél a kedveshez esetében is. Radnóti gyönyörű elégiájának (Levél a hitveshez) hangulatát idézi a vers. Radnóti „a háborúba ájult Szerbiából” üzeni, hogy „ü- völt a csönd fülemben s felkiáltok” (meg azt is: „féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz- e”), Tőzsér verse visszafogottabb, vigasztalanul várja a postást, s nem a szerelmet kéri számon, hanem (a „hiányt” érzékeli), szinte kiábrándultán üzeni Koritnyicáról a kedvesnek, „hideg van fázom... nem melegítenek az emlékek se”, ... „Elfáradt szárnyként verdes a szó is. / ... Elfáradt szárnyként, melyhez nincs madár, / csak lebegés van, és nincsen hová. ” A „fázom” kétségtelenül nemcsak a testnek szól, hanem a léleknek is, az „elfáradt szárny”, a „nincsen madár” és a „nincsen hová” meg a „csak lebegés van” azonban már a költő és a költészet meg a hogyan tovább? gondja. A kötetnek és a ciklusnak is címet adó Adalékok a Nyolcadik színhez azt jelzi, Tőzsér várható új korszaka az elioti személytelenség-esztétika érvényesítésében meg a versesdráma és a filozófia irányában keresi a kibontakozást. A „teljes nyitottság, a minden hatásra fogékony, befogadó szellem és a nyelvi elaszticitás” volt számára ezekben az években fontos.32 Az Adalékokban Az ember tragédiája nyolcadik („álom”) színét egészíti ki egy elképzelt jelenettel, Kepler és Szenei Molnár Albert párbeszédével. Az Adalék a Nyolcadik színhez lényegében „előzmény”, a lehetőség felmutatása, mely két évtizeddel később egy versesdráma kiteljesítésével (Faustus Prágában, Po., 2005) lényegében már elszakad a madáchi vonulattól, s önálló műként fogalmazza meg azt, ami korábban talán lehetőségként sem vetődött fel. Tőzsér Árpád a drámai költeményben (akárcsak korábbi változatában!) a haza szolgálatát, a kultúra egyetemességének és nyitottságának gondolatát és a szülőföldhöz való hűséget fogalmazta meg. Az Adalékok című kötetben jut szóhoz először a Mittel-jelenség is. Tőzsér szerint ugyan (ahogy már utaltunk rá!) a Genezis a fordulópont, „akkor is ez a kezdete a Mittel-ciklusnak, ha benne a „Mittel” szó még le sem íródik. A ductusa, a beszéd- és szerkesztésmódja már mitteli”.33 Nem kételkedem abban, hogy a „fordulatok” mindig „az időben mutatják meg létüket, igazi természetüket”, a szándékot azonban csak a versvalóság igazolhatja (vagy hiteltelenítheti). így vagyunk a Mittel-jelenséggel is, mely a legerőteljesebben az Adalékokban van jelen, majd később (különböző „igazításokkal” a Történetek Mittel úrról... című kötetben (1989) is felbukkan, s erőteljesen jelentkezik a Mittelszolipszizmus (1995) című válogatásban. Arra a kérdésre, hogy (az egyes kötetekben) a Mittel-jelenség többszöri (azonos) előfordulása a „kalandozás szenvedélyét” s az „alakcsere”súlyát erősíti-e, vagy a (vers) „hiány” pótlására szolgál, netán a „megtartó formákba való kapaszkodást” fejezi-e ki, a válasz számomra nem
