Irodalmi Szemle, 2007
2007/10 - ARCOK ÉS MŰVEK - Fónod Zoltán: Tőzsér Árpád költészete (1) (tanulmány)
Fonod Zoltán „utolsó” kötetére (Genezis, Adalékok, Történetek Mittel úrról, Leviticus) utalt, furcsamódon megcsonkítva az életművet. A Genezist nemcsak a költő tekinti „fordulópontnak” költészetében, hanem mo- nográfusa, Pécsi Györgyi is azonosult ezzel a nézettel, az életmű vonatkozásában „poétikai határkőnek” nevezte a kötetet. Megállapításuk jogosságában nem kételkedünk, a különvélemény jogán legfeljebb megkérdőjelezzük, azzal az indokkal, hogy a „hozott versek” újfajta besorolása (esetenként javítása!) alapján nem beszélhetünk minőségileg új helyzetről még akkor sem, ha a „Mittel-verset” szemléletként fogjuk fel, elszemélytelenedett állapotnak tekintjük. (Az Adalékok egyes verseiben — Mittel úrral együtt - az „új minőség” jelen van, így az „alapozás”, „egy további verses világépítése” - ahogy 1978- ban Tóth Lászlónak nyilatkozta - nem képezi vita tárgyát.) Pécsi Györgyi következtetései egyébként pontosak és szigorúak: „A Genezisben a hagyományos versforma (és ebben az értelemben hagyományos forma a tárgyvers is) kifejezési, megfogalmazási készsége, befejezettsége kérdőjeleződik meg. (...) A Genezis után nemcsak vándormotívumok, vándorversek, vándorszövegek jelennek meg lírájában, hanem olyan versbokrok, vándor versszegmentumok is, amelyek elágaznak, a kontextustól új értelmet nyernek, s a véglegesség helyett az ideiglenesség, az egzaktság helyett a befejezhetetlenség érzését sugallják. (...) A Tőzsér-vers a Genezistől kezdve az a törékeny jég a talpunk alatt, amelyről csak annyit tudhatunk bizonyosan, hogy vele kapcsolatban olvasói helyzetünk bizonytalanságán kívül semmiben sem lehetünk biztosak.”29 Meg talán abban is, hogy alkotómunkája „végtermékeként” vers terem ez után is, akár hagyományos, akár posztmodern vagy antik témákat, formákat művel. A kötet újra kiadására - a Magyar Antaeus Könyvek-sorozatban - 2006-ban került sor. A szerző utójegyzete szerint „olvasói kérésre” bekerült a kötetbe („némileg lerövidítve és módosítva”) a Férfikor című verse, azzal az „időszerűsített” megjegyzéssel, hogy „Az opus első változatai még 1957 elején születtek, mintegy az 56-os magyar forradalom jegyében.” A vers ajánlása is ehhez a felismeréshez igazodik (az Iljú Szivek népművészeti együttes két tehetséges szólótáncosának ajánlja a verset!). Az utójegyzet szerint a „saját (biológiai) forradalmát” is ehhez a történelmi eseményhez köti: „Most úgy tűnik számomra: a Férfikorban ... tulajdonképpen én is „eltáncoltam” és „eldaloltam” a „forradalmat”. A kötet Elek Tibor utószavával is kiegészült. A lélek belső késztetései, a „Minden Egész eltörött” felismerése, parancsai ellenére akár meglepetésnek is mondhatjuk, hogy az Adalékok a Nyolcadik színhez (1982) című kötetében - a tárgyköltészet képében! - a múlt „relikviái” is felsorakoznak. Ez a „múlt” azonban egyben a jövő is. Jó egy évtizeddel korábban a Lírai vallomás hogyanja című kritikájában a kisebbségi magyar költészet jövőjét arra a felfogásra építette, hogy az „új valóság” teremtésében a „tárgyi hitelességű” vers lehet a lírai személytelenség eszköze. Christopher Caudwellt idézte: „ A műalkotás a negáció negációja - szintézis a művészet meglevő világa (meglevő tudat vagy elmélet) és az én tapasztalatom (élet vagy gyakorlat) között”. Az ilyen versben - értelemszerűen - a költő saját valóságtudata, mondandója szólal meg. Charles Ballyra hivatkozva („a versben az érzelmek annál hatásosabbak, minél inkább implicite fejeződnek ki”) azt vallja, „a tárgyvers lényege: nem a tárgyak viselkednek ember módra, hanem az ember veszi fel a tárgyak tulajdonságait”, vagyis a tárgyiasult kép (a „szubjektum objektív változata”) magával a
