Irodalmi Szemle, 2007
2007/10 - ARCOK ÉS MŰVEK - Fónod Zoltán: Tőzsér Árpád költészete (1) (tanulmány)
Fonod Zoltán ta - „a táj most befelé nyílott ki,... a szülőföld odáig szűkült, hogy már csak ujjhegy-é- rintésnyi”.25 A „leszakadozott” múlt és „szándék szülőföld” könyörtelen valósága ellenére költészetének gyökérzete, s az ágak és lombok - a Fejezetek egy kisebbségtörténelemből című vers tanúsága szerint is — az „ujjhegyérintés” az „álmodás” és az emlékezés felsejlő képeiben is tovább él, mert ez az élmény „létet és - nevet” adott nemcsak egy gyermeknek, hanem „egy néptöredéknek” is. „Vetkőztesd le a szavakat” - mondja Szilágyi Domokos a Búcsú a trópusoktól című versében -, „mert minden szín egy szóba fér”. A „levetkőztetett szó” megváltó erejében mindig ott a kétségbeesett hit, az a „csak”, mely - mint most is! - csaknem minden! Az „ujjhegyérintés” - gyermeki példázata! - a mérhető (vagy: megállított!) pillanat, mely a szenvedések után megváltást, a reménytelenségek Szaharái után - fényt, új eget, az álmodni is szabad reményét is jelentheti. A „magányos” Tőzsér, hosszú évek küzdelme után, a „teremtő” és „termékeny” magány pártjára állt, a „lélek belső ívén átalakult” (Bata Imre szavai), s ebben a váltásban Jób - ha akarom! - csupán ürügy, hogy „korunk mítoszát” megfogalmazza. A versmítosz gondolata - a Fejezetek egy kisebbségtörténelemből című verse szomszédságában — egy évtizede érlelődött Tőzsémél. (Előzményeként a Katonák, a Megtérés, az Europé monológja stb. verseit említhetjük!). Talán az sem véletelen, hogy a vers először Ivan Mestrovic Jób-szobra előtt címmel jelent meg. Az Érintések című kötetben változott meg a cím (Szülőföldtől szülőföldig), kifejezve azt az „átváltozást”, melyet a költői tudat a megszemélyesített sors és a megszenvedett szülőföld képében egyaránt megélt. És talán az sem mellékes, hogy a horvát Mestrovic szoboralkotása Tőzsér számára (miniatűr) történelmi és szociológiai mélységeket tár föl, melyben végső soron nem is a bibliai történet a fontos, hanem az elvesztett szülőföld (a golgotái út mása), melyet az anya és a gyermek tehet (ideig-óráig!) meg nem történtté. Szilágyi Domokosnál a vers utolsó akkordjaként az emlékezetre hagyatkozó unokák „... az iszonyat lázában égve / föl- s fölüvöltenek az égre”, / Tőzsérnél az emlékezetet feledtető „érintés” és „álmodás”, az egyetemessé növő anyaképpel és a szülőföld vonzásával válik vigasszá, a valóság „égi” mása ellenére is. Talán nem erőszakolt, ha idézzük - az ambivalencia lehetőségeiről - Tőzsér (későbbi) megállapítását - Szilágyi költészete kapcsán -: „a költő nem ott van, ahol a szavak jelentése jelzi a helyét, hanem valahol máshol”.26 Ez az „als ob”, ez a „mintha”-költészet (melyet Tőzsér a hetvenes évek végére időzít Szilágyi költészetében) Tőzsérnél a későbbi éveiben teljesedik ki, „nyomelemeiben”, depoetizáló szándékaiban azonban már az Érintések című kötet második (Érintések című) ciklusának rövid verseiben is felfedezhető. Nem túlzás viszont azt állítani, hogy Tőzsér Árpád említett Jób-versében találta meg az adekvát formát, mely jelzésszerűen ott volt korábbi verseiben, így a lelkiválságait megnevező Kőlegelőn című ciklusának verseiben (köztük a gyakran ellentmondásos, Vladimír Holan hatásátjelző gnómikus tárgy versek némelyikében) is. „A felkelt időből” ez is egy fénysugár, mely később sokszorosan „kamatozik” számára. Vele és általa lesz az Érintések című kötet is mezsgyekő a költészetében, sőt ezen túlmenően a kisebbségi magyar líra szlovákiai történetében is. Versei, esszéi, kritikai írásai tanúsága szerint egy új eszménykép igénye, a lírai személytelenség problémája, a „Minden Egész eltörött” titkainak keresése, sőt tételes megfogalmazása már a hetvenes évek elején megtörtént. A „világidő” keresését jelzi az Egyszemű éjszaka című antológia bevezetője, melyben az Új Symposion ihletésében in
