Irodalmi Szemle, 2007
2007/10 - ARCOK ÉS MŰVEK - Fónod Zoltán: Tőzsér Árpád költészete (1) (tanulmány)
Tőzsér Árpád költészete rábbi elhatározását, melyet korábban úgy fogalmazott meg: „A költői eszközök ne legyenek harsányak, s a belőlük szitáló fény olyan szögben hulljon a tárgyra, hogy az egyfajta csendes ragyogást kapjon”.23 Valóban, a tárgy megválasztásán s Jób szenvedéstörténetén túl, a „tárgy belső terében a költő arca dereng”. Az otthontudat lebontásának igénye korábbi kötetében is felsejlik. A Vydrica 5. című versében például rendkívül markánsan fogalmazta meg a mindennapok kínját: „Eszméleted is / vérből, halálból, / kínból épül. /... Nyers vagy, mint itt a / falaknak döntött / utcalányok, / piszkos asztalon / kidöntött sörként / csillog álmod./ ...Hol az édes táj? / Hol a gyermekkor / anya-álmod? / Itt csak halszag van, / s versed falában / rum szivárog./ Sörgyár csörömpöl / s beteg tüdőként / neon reszket, / de külön kínod / s a világ tán itt / érintkeznek”. És ezen az érintkezési ponton „Tán nem is eggyé -/ különválni / a lehetetlen”. Tőzsér a vallomásos típusú költők közé tartozik, így Szülőföldtől szülőföldig című versében is egy életút tapasztalatait, költői pályája „panaszait” is beleszövi az őt ihlető Jób sorsába. Ettől lesz igazi és megismételhetetlen az a versvalóság, mely a szenvedéstől a szülőföld békéjéig ível. Erőteljes metaforával az „e tátott kő” megrázó erejű élményével mondja el, „Milyen messzire kellett jönnöd / hogy meglásd magad e tátott kőben / s rátalálj egy új / befelé táguló tájra”. Először ebben a versében alkalmazta azt az elioti versmodellt, mely későbbi korszakában (különösen a Mittel-korszak után) uralkodóvá válik költészetében.24 A versszövegben intarziaszerűen megjelenő dokumentum, idézet világirodalmi előképe nemcsak az angol T. S. Eliotnál található meg, hanem jóval korábban már a magyar költészetből is ismerős, esetenként Balassi vagy Csokonai is művelte. Tőzsémél is a vendégszöveg „beépítéséről” van szó (Milán Rúfus szlovák költő Okno /Ablak/ című versének egy részlete jelenik meg a versben), mely nemcsak közvetítő feladatot vállal, hanem a költészet határtalanságát és az emberi sorsközösség oszthatatlanságát is példázza. Tőzsér esetében ez a sorsközösség nyitófejezete a Mészöly Miklós vagy Milán Kundera által felfedezett közép-európai életérzésnek, s az adott versben pedig lezárja a szenvedéstörténetet, s megfogalmazza a költő lírai vallomását. A „Tudod, honnan jössz. Tudod, hogy hívnak” nemcsak a „disszonanciaélmény” (Zalabai Zsigmond) megnevezésének az alkalma, hanem a sorsvállalás és a léttapasztalat, a „mit ér az ember”gondolatának a megidézése is. A gyermek idegen nyelvű megidézése, s az „anya testmelege” a szülőföld valóságnak hitt álmát teszi a költő számára elviselhetővé. A sorsvállalás pátosza a személyiség válságát is feloldja. A versben megjelenő „élveboncolás” vagy az „anya testmelege” (érvként, emlékként is!) vallomásértékű, jelzi azt is, hogy a költő magányában, meneküléseiben és jövőt kereső szándékában idegen az értékek és a hagyományok megtagadása. A golgotái úton („Hull rám a kék mázas égből / nagy cseppekben az ecet”) az („anyatest”) ujjhegynyi érintése jelenti számára az erőt és a biztonságot. Rúfus versrészlete számára az „Ige”, mert a „megváltástörténethez” (vélhetően) a „Gyermek” példáján keresztül vezet az út. „A környező űr arcán a tisztaság könnycsepp. Sok ez, vagy kevés? Mi a válaszod? Az, hogy a gyermekek elal- vás előtt legalább ujjuk hegyével akarják anyjuk testét érinteni”.(Az idézet magyar fordítása, lapalji jegyzetként, csak a Jelenlét /1979/ című költői antológiában jelent meg, elkerülendő, hogy értelmetlen „vakszövegnek” tekintsék.) Való igaz - ahogy Bata Imre ír
