Irodalmi Szemle, 2007

2007/10 - ARCOK ÉS MŰVEK - Fónod Zoltán: Tőzsér Árpád költészete (1) (tanulmány)

Tőzsér Árpád költészete

ta ugyan jussát az „igazra, szépre, gyehennaoltó hűs emberségre”, a várt férfikor költészete azonban mégsem egyenes folytatása a korábbiaknak, az előre jelzettnek.Versei a kiüresedést és a kilátástalanság érzetét egyszerre keltik, jobbára azonban mégis a valóság talaján mozognak. Nem vitás, keresi a kitörési pontokat, talán akkor is, amikor (kötetzáró versében) „Reggelente együtt szalonnázunk/ papírból, én meg az örök isten”. „Elfogytak a titkok”, s nem vigasztalja, hogy „A valót írtam, s túljutottam/ a valóság megvont határán”. „Vágyból áll össze” verseiben a világ, s az „üvöltenek testembe árván” megfogalmazás nem a beteljesülés öröme. Az érzékiség, mely későbbi köteteiben erőteljesen jelen van, markánsan jelentkezik ebben a kötetében (Kettős űrben, Egyszerű történet, Megkésettek), s vele együtt az is, ott, ahol „kapualjakban, átjárókban / ízlelgetjük az ősi bűnt”, a szerelem sem lehet „víg ajándék”.

Az önmagát értelmező Tőzsér szerint az ő „második indulása” a hatvanas évek közepére esik, ekkor érinti meg a „teljesség”, „a világirodalom, elsősorban az avantgárd kísérletező alkotók” szelleme. Olyan alkotók, mint T. S. Eliot, Ezra Pound, Zbigniew Herbert, Miroslav Holub és Milán Rúfus hatása.16 Az új hang, magatartás és formajegyek kétségtelenül megtalálhatók a Kettős űrben című kötetében, mindenekelőtt az értelem és az érzelem (e kettős űr) megújuló örök bajvívásában, a váltás azonban nem megy köny- nyen. Nemcsak azért, mert „Keresi magát / a végtelenben” s mégis a „négy fehér fal” és az ablak „vasrácsa” mered rá, hanem azért is, mert a „csillagidő” csak „percnyi kéjt szül” számára, s a remélt „váltás” és látásmód sem szellemiségében, sem eszközeiben ekkor még nem állt össze. Talán ez magyarázza a panaszt is, hogy: A költő nem felel („Keresi magát/ fában, fűben, / de minden néma”). Úgy tűnik fel, verseiben jócskán visszafogott az az „új hang” és formajegyek, melyeket egy későbbi nyilatkozata szerint az „avant- gárd-kisérletezőknek” tulajdonított. A megújulás - a versek tanúsága szerint! - ezekben az években is a magyar líra hajszálgyökerein keresztül érkezik hozzá. Ezra Pound igazsága, „Ahol él az emlék/ otthon ott van” Tőzsérnél is érvényes. Lényegében ezzel is magyarázható, hogy „kísérleteiről” korábban (1978) ezt állapította meg: „Még a legszabadabb kísérleteimben is ott van az a bizonyos valami, amit népszerűtlen, de annál megbízhatóbb szóval realizmusnak nevezhetnénk.” Ez a „képességeit behatároló adottság” - szándékai szerint! - azt a „verseszményt” próbálta kiteljesíteni, melyet Eliot és Ezra Pound nyomán így fogalmazott meg: „a rész élménye helyett az egész élményéből kell verset csinálni”.'7 A „változás” igénye egyébként ott volt a kortárs magyar irodalomban is, az ösztönzés tehát innen is érkezett. Csoóri Sándor „második születését” ezekben az években így jellemezte: ,Amit szerettem, mindent elhagyok, / hogy végre szabad legyek.”

Tőzsér munkásságában a „minőségi” irodalom eszménye kezdettől fogva jelen van. Költészetének sajátosságait, öntörvényeit (a biológiai determináltságot, tragikus gyermekkorát, „tövissé nevelt” sorsát) a Kettős űrben című kötetében is megtalálhatjuk. Abban a kérdésben, hogy a kötetet „határkőnek”, „mezsgyekőnek” lehet-e tekinteni, azonban eltérőek a vélemények. Tény, hogy mindenképpen más, erőteljesebb lírát képvisel ez a kötete, mint az első. A váltás, a változás kérdésében (és ez korábban sem volt ismeretlen számunkra!) a költő „az Érintések című kötetét tekinti meghatározónak, olyannak, melyben objektivizálódik a játék, s határozott jelek mutatnak a külvilági jelenségek groteszk, vagy mély gondolati ábrázolására”.18 Ez a kötete - versei tanúsága szerint - is kétségektől terhes: „Ki tudja itt, hogy / ki a lényeg és / ki a látszat./ A jövő el