Irodalmi Szemle, 2007

2007/10 - ARCOK ÉS MŰVEK - Fónod Zoltán: Tőzsér Árpád költészete (1) (tanulmány)

Fonod Zoltán

(„nem a természet- és tárgyleíró költő, hanem a nemzetmentő, a néptribun vonzott Illyés verseiben”). Illyés-kultuszát erősíthette az is, hogy gimnazista éveiben, 1952-ben, a Jó- kai-szobor visszaállításának komáromi ünnepségén (Veres Péter és Urbán Ernő társaságában) Illyés Gyula is részt vett az avatáson, így ő lett számára „az első valóságos, húsvér költő”. Ez a „találkozás”,persze, a véletlen műve volt, költői példaképei megválasztásában a költői habitus rokonsága, közelisége játszott meghatározó szerepet. A Turczel által felvetett „biológiai determinizmusára” vonatkozó kérdésre utalva (e hatások ’56 táján érték) említi a költő: „... ha ezt a differenciálódást az engem ért hatásokkal akarnám kifejezni, akkor azt kellene mondanom, hogy József Attila és Illyés mellé Nagy Lászlót is mesteremmé fogadtam”.8

Erre a jelenségre Bata Imre is felfigyelt. Első verseskötetéről ezt írta: „Kamaszos dalhangja Petőfire, verseinek intellektuális jellege Illyésre, indulati ereje pedig Nagy Lászlóra emlékezteti azt, aki a Mogorva csillagot olvassa.”9 A kritikus a költő fenekedő vagy „spleenes” verseit (Kárhozat, Keseredetten) tartja a korai Nagy László hangjának, Tőzsér viszont úgy vélekedik, hogy az „... Illyés és József Attila hangján szóló néptribun s a világfájdalmas és lázadó Byron mellett egy magzat-Baudelaire is megmozdult bennem”.10 Ez utóbbi, persze jobbára csak „embrionális” formában létezett nála. Szerepe van az útkeresésben - az említettek mellett - Juhász Ferencnek is, s egy-egy fogalom, jelzős szerkezet erejéig (gyehennaoltó hűs emberség, virágember, piros ködök stb.) Ady hatása is érezhető, bár ezt soha, sehol nem említette. A helyét kereső költőt érezzük a motívumaiban rendre visszatérő szülőföld igézetében éppúgy, mint az epigramma tö- mörségü verscsokraiban (Közhelyek, Egy hét a Fátrában, Hazai napló, Reggeltől estig, Karácsonyi morzsák). Az Útban című négysorosában így vall a tájról és önmagát kereső szándékáról:

Mint egy keresztrejtvény, olyan a táj.

Megfejtésként versem írom bele.

Vagy csak imám? Olyan sok a szabály, hogy nem tudom, megbírok-e vele.

Ezekben az években a kortárs magyar költők (Illyés Gyula, Nagy László és mások) is gyakran elidőztek ennél a hagyományos formánál. Az Ady-fogantatású Háborús karácsony vagy a családi tragédiákat megidéző versei (Legénybátyám sírjánál, Fájdalom, Kenderszer - Pusztaszer) a példái annak, hogy már indulásakor egy öntörvényű „különélet” fogságában érezte magát. Ekkor talán még nem is sejti, hogy a „Fejem, ez a makacs különvilág” (A fejem meg én) megfogalmazásával költői pályája egészére érvényes igazságot állapított meg.

Húsz ördögként fűt húsz hetyke évem, s nincs lány, nincs asszony, ki velem égjen.

Nincs csobogó víz nyugtalanságomra:

Elégek, mint Mózes csipkebokra

— írja a Három pokol tüze című versében. Mi sem természetesebb, minthogy a kötetben a szerelmi gerjedelmekről szóló versek is helyet kaptak. A vágy meg a keblek és idomok, a szemek és a lábak tornásztatják a férfivágyat, s innen már a „kárhozat” képzete sem lehet messze. Harmatosan szép verse a kötetnek a Húsz vég vászon, vagy a Szerelemsirató. A romantikus világlátás és a valóságot vallató szándék a népköltészet tér-