Irodalmi Szemle, 2007

2007/10 - ARCOK ÉS MŰVEK - Fónod Zoltán: Tőzsér Árpád költészete (1) (tanulmány)

Tőzsér Árpád költészete

mékenyítő hatásával együtt jelentkezik szerelmi lírájában. Húsz vég vászon című versében például szuverén módon alkalmazza a „beszédes hallgatás” technikáját. Azt a „kiha- gyásos” kifejezésmódot, mely népdalainkban, balladaszerű verseinkben gyakori. „Nem mindent lehet kimondani, amit érzünk, és nem mindent megnevezni, amit érzékelünk- írta Balázs Béla A lírai érzékenységről című líraian szép tanulmányában. - ...Akkor támad a költőnek igazi feladata, mikor azt, amit kimondani nem lehet, a versbe belehallgatnia kell”.11 Balázs Béla e módszer népköltészeti „őseként” említi az ismert magyar népdalt: „Kaszab András megy a rétre, / Vele megy a felesége. / Én volnék a felesége, / Én mennék vele a rétre.” Valami hasonlóval találkozunk Tőzsér említett versében is, amikor (a húsz vég vásznat teregető gazdag menyasszonyról) ezt írja:

Mert ha az a vászon csak három vég volna Gyöngyvér, a gazdája most az enyém volna.

Akárcsak a népdalban, a költő itt is - rafinált módon - a szerelmi vallomását „belehallgatja” a versbe. Ady számára sem volt ismeretlen ez a módszer, ő a hasonlatot „váltja ki” ezzel a megoldással a Tengerpart, alkony, kis hotelszoba kezdetű versében, amikor ezt írja: „Dalol a tenger és dalol a múlt”. Ez a költői kifejezésmód, amikor - a- hogy Balázs Béla írja - „a dolgokat mondom, az érzés helyett, mely megláttatta velem”, mondhatni polgárjogot szerzett a magyar költészetben. A tizenkilencedik századtól ez a módszer - a legjobbak lantján (Petőfi, Arany, Ady) - a költői kifejezésmód megújulását segítette, s ezt a funkciót vállalja Tőzsérnél is. Bizonysága ez annak is, hogy (koroktól függetlenül!) a népdal, a népköltészet felől is vezet út a költészet megújulásához. Ez a hangulat jellemző a Szerelemsiratóra, ahol a „Megkötöm lovamat/szomorú fűzfához” adja a vers mértékét, vagy a Virágszeretőmnek című, ahol a vers játékos hangulata meg a „Gyere, mentsd költővé/ördögarcú lelkem” népmesei motívumai uralják a költő érzéseit. Mondhatnánk azt is, „szövegként” kerülnek ezek az elemek a versbe, akár csak Balassi Bálintnál, a török és magyar szimbolikájú versek/szövegek esetében. A „szöveg” szerepe, funkciója azonban csak Tőzsér későbbi korszakában értékelődött fel, egy elfogadott új kánon szerint.

Vallomásos, önmagát kereső versei közül kiemelkedik a kötetből a Férfikor és a Fémek ideje. Új színt visznek ezek a versek a költészetébe. A Férfikor drámai erővel, átéléssel a humánum eszményét és a József Attila megfogalmazta „a mindenséggel mérd magad” igényét egyszerre fejezte ki. Nem „elkötelezett” költő akar lenni, hanem olyan, aki (Adyval szólva!) túllát a „mai kocsmán”. A ,Játszok a sorssal / szembeköpősdit”, „Tövis lettem, mert / fagyok neveltek”, „Jussom a szóra, / igazra, szépre, / gyehennaol- tó / hűs emberségre”, stb. egyértelmű bizonyságai annak, hogy az örök emberit fogalmazza meg. Ars poeticaként is felfogható üzenetében Petőfi tüze vagy Ady és József Attila dühe (Mécs „körtáncát” is megidézve) egyszerre szólal meg. Koncsol László szerint: „Az indulat nemzette, hordta ki és lökte világra ezt a verset. Hiányba, űrbe született, programnak, hogy ami nincs, legyen”. Ebbe a „nincs”-be Koncsol bekódolja „a szabadság, egyenlőség és testvériség hármas forradalmi elvét” is.12 Meggyőződésünk szerint ez sem lehet kizáró ok arra, hogy a verset az alkalmi („a költőre, nemzedékére és a szocializmus akkori gondjaira jellemző”) vagy vélt motívumok alapján ne a politikai/agita-