Irodalmi Szemle, 2007
2007/10 - POZSONYI PÁHOLY - „...az író mindig olyan, amilyennek a fiatalok látják” (?!) (H. Nagy Péter előadása, beszélgetés) Vendég: Cselényi László, vitavezető: Tőzsér Árpád
POZSONYI PÁHOLY Cselényi-értelmezéstörténetben - ezt is említettem már Juhász Ferenc kapcsán az a Cselényi-szövegek vallomásos karakterére való rákérdezés, illetve, hogy mennyiben hozza magával, például akár konkrétan az Aleatória is a vallomásköltészet hagyományát. Ez nagyon érdekes, és itt sajnálom, hogy a Cs-tartományba nem került bele a Németh Zoltán-szöveg. Feltehetően azért, mert az összeállítónak az volt az egyik elve, hogy o- lyan szövegek jelenjenek meg egymás mellett, amelyek lehetőleg affirmatívan viszonyulnak az életműhöz. Itt nagyon szerencsés lett volna bevenni azt a kritikát, amely mellett meg tud mutatkozni például, vagy ki tudna emelkedni például a Mekis-féle szöveg és azok az elemzőbb részek, amelyek pontosan ennek az ellenkezőjét mondják. Ezzel én be is fejezném. Ugye, Németh Zoli nagyon ügyesen megpróbálja azt kijátszani, hogy bizonyos helyeken őrzi ez a szövegépítkezés a vallomásos líra tapasztalatát, sőt szerinte az összekapcsolás helyein mindenképpen számolhatunk ezzel. Mekis János pedig azt mondja, hogy nem. Pontosan az Ezra Pound-féle maszkkészítés volna az, amely eltakarja, és lehetetlenné teszi, hogy hozzárendeljük a szöveg beszélőjének az állítását bármilyen vallomástevő énhez. Én egyébként - talán látszott az eddigi felsorolásokból is - a történeti olvasat mellett tenném le a voksomat, és ilyen szempontból azt kell hogy mondjam, hogy a Mekis-értelmezés az, ami sokkal megfontoltabb és pozícióját tekintve is fel tud mutatni valami olyat, ami ténylegesen hozzájárulhat ahhoz, hogy a Cselényi-korpusz tovább értelmeződjön. Ez ugyanis azt teszi lehetővé, hogy megmutatja: ha az olvasó nem rendeli hozzá azonnal az egyes állításokat valamilyen szövegcentrumhoz, legyen az én, legyen az valamilyen vallomásos karakterű beszélő, akkor sokkal többet nyer vele később, hiszen ezek a maszkok képesek oly módon megmutatkozni a szövegben, hogy cserélődnek, és ezt a-jelölők visszaverődése által vezérelt - cserét nagyon is ki tudja használni az olvasó. Ez olyan, mint egy aline- áris dantei korpusz, tényleg lezárhatatlan. Köszönöm a figyelmet és a türelmüket, és hogyha lenne kérdésük az elhangzottakkal kapcsolatban, természetesen visszatérhetünk ezekre. Tőzsér Árpád: Köszönöm H. Nagy Péternek az előadását. Azt hiszem, bizonyos bemutatásokkal még én is tartozom a tisztelt közönségnek. Először is talán arról a Bohár Andrásról kellene néhány szót szólnom, akinek a neve előadásban, elég gyakran elhangzott. H. Nagy Péter jó ismerőse, barátja volt Bohár, de a jelenlévők többsége valószínűleg nem tudja, hogy a nemrég, negyven-egynéhány éves korában elhunyt Bohár András filozófus volt, életében a kultúraközvetítés filozófiai, antropológiai, esztétikai és etikai dimenzióit kutatta, mondja Cselényi-könyvének a fülszövege. Egy kitűnő gondolkodó ember szűnt meg tehát gondolkodni, létezni, élni, nagy sajnálatunkra. Ennyit Bohár Andrásról, aki, amint azt H. Nagy Péter elmondta nekünk, Cselényi 2005-ben kiadott monográfiájának is szerzője. És mondjuk el az előadóról, H. Nagy Péterről is a legszükségesebbeket. Ő pedig irodalomteoretikus, kritikus, több egyetem oktatója. Az előadásában megnevező- dött számos irodalomtudományos iskola, Bohár András kapcsán főleg a hermeneuti- káról volt többször is szó, beszélt H. Nagy Péter továbbá a strukturalizmusról, a de- konstrukcióról, illetve a dekonstrukciós iskola tótumfaktumáról, Derridáról, de nem hangzott el a recepció-esztétika szó. Nos, a recepció-esztétika irodalomtudományi is-
