Irodalmi Szemle, 2007
2007/10 - POZSONYI PÁHOLY - „...az író mindig olyan, amilyennek a fiatalok látják” (?!) (H. Nagy Péter előadása, beszélgetés) Vendég: Cselényi László, vitavezető: Tőzsér Árpád
POZSONYI PÁHOLY az indulása környékén milyen hatások érik ezt az életművet. Ezt a strukturalizmus ü- gyet esetleg - hiszen Tőzsér Árpád ezt a figyelmembe ajánlotta régebben és beszéltünk is róla - megpróbálhatnánk egy picit helyre tenni, hiszen a strukturalizmus pusztán egy elemzői metodológiát képvisel. Hogy van-e ideológiája? Ha van, akkor az sokkal inkább nyelvészeti alapú, és ilyen értelemben nem biztos, hogy találkozni tud bizonyos neoavantgárd törekvésekkel, bár a szemiotikái megalapozottság sok-sok intermediális alkotás kiindulópontja. Közhelynek számít a Cs-tartományban, hogy Cselényi László költészete nagyon sokat köszönhet Mallarmé hatásának. Egyetlenegy olyan szöveg van azonban a Cs-tartományban, amely megpróbálja, illetve képes ellensúlyozni ezt a bizonyos recepciós közhelyet (mindjárt mondom, hogy melyik). Ha visszagondolunk a 19. század második felére, amikor Mallarmé költészete kibontakozik, látható, Mallarmé nagy dobása úgymond a szimbolizmuson belül valami olyasmi volna, hogy megpróbálja a nyelvet beszéltetni és eltüntetni a líranyelv vallomásos karakterét. Később Mallarmé eltávolodik a vizuális médiumok felé is. Nagyon fontos, hogy az a bizonyos kockadobás, amire például Tőzsér Árpád szövege hivatkozik a Cs-tarományban, az már intermediális szöveg. Intermedialitáson azt értve, hogy kétféle médium működik közre a jelentések létrehozásában. Az egyik optikai médium, ez volna a szöveg elrendezése, amely itt még nem a tipopoézis felé közelít, tehát nem egyszerűen tipográfiai megoldásokról van szó, hanem a szöveg közé rajzolt, illetve a szöveg által körülírt alakzatokról. A másik pedig természetesen az irodalmi nyelv médiuma volna, amely, hogyha líráról beszélünk, akkor egy elég sok összetevős játék. Egyfelől azt lehet mondani, hogy az irodalmi szövegek olvasásakor nagyon fontos médium a lírában a képiség vagy az én kitüntetése évszázadokra visszamenőleg, de legalább ennyire fontos a líra esetében a metrika, ami szintén mediális pozícióba kerülhet, és még folytathatnám. Azt lehet azonban mondani, hogy az avantgárd törekvések ezeket mind-mind valamilyen úton-módon felszámolják, illetve kezdik leépíteni a metrikát, a szintaxist, azt amit a versek jól formált- ságaként, túlmetaforizáltságaként, túldíszítettségeként szokás értelmezni. A Mallarmé-hatás Cselényi esetében természetesen oda érthető, és én azt mondanám, hogy ez inkább a könyvkoncepcióban nyilvánul meg, Mallarmé igen fontos lépése volt, mely szerint összefoglalható, illetve minden dolog, ami történik, az egy könyvben kell, hogy elnyerje a végső formáját. Ez a könyv azonban megírhatatlan. S ez az a fontos mondat, talán az utóbbi fele, hogy az a bizonyos megírhatatlan korpusz, ez ugye bizonyos helyeken, visszaköszön a Cselényi-életműben. Bohár András is nagyon jó szemmel emeli ki, illetve címmé is emeli a Megírhatatlan költemény metaforát, amely úgy tűnik, hogy Cselényinek az egyik centrális toposza. Azt mondtam, hogy van azonban a Cs-tartományban olyan tanulmány is, amely ezt a bizonyos Mallarmé hatást tudja ellensúlyozni. Az ugyanis, hogy maga Cselényi László is rendkívül sokat hivatkozik Mallarméra, azt lehet mondani, ez olvasói szempontból egy puszta érdekesség mindaddig, amíg konkrétan szövegközi kapcsolatba nem lép a Mallarmé- és a Cselényi-líra. Erre természetesen lehet szövegtöredékeket idézni, de legalább ennyire fontos Cselényi szövegeinek értelmezésekor az Ezra Pound-féle líratípus. Ezt Mekis D. János irodalomtörténész fogalmazza meg a legexplicitebben az említett kötetben. O azt
