Irodalmi Szemle, 2007
2007/10 - KOPÓCS TIBOR 70 ÉVES - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (18) Déry Tibor munkásságáról (tanulmány)
szemben, s ahogy - ugyancsak kizárólag a nyelv révén - lehetővé teszi a római történet 20. századi áthallásait, melyek ugyanakkor, mivel nem allegóriával van dolgunk, „inkább lehetséges, mint feltétlen egybehangzásokra figyelmeztetnek”.(62) A kiközösítő mégis, ennek ellenére is, sajnos, magányos remekmű 20. századi epikánkban. ítélet nincs (1969), állítja memoárkötete címében Déry. Vajon lesz-e s milyen lesz az utókor ítélete Déry Tibor életműve fölött? A jelek ma nem túl kedvezőek. Egyelőre, úgy tűnik, a nyolcvanas évek prózafordulata árnyékba borította Déry alakját és műveit. Ahogy Móricz Zsigmondét és Németh Lászlóét is. Déryt ma kevesen és ritkán említik. De hát, ugye, ahogy mondani szokás, láttunk mi már karón varjút. Megbízhatóbb-e az utókor ítélete a kortársakénál? Hát az utókor ugyan nem az önmaga fikcióinak és rögeszméinek az igazolását keresi-e a múltban? S ami ennek nem felel meg, ugyan nem söpri-e félre kíméletlenül és elhamarkodottan? Déry műve, ha tetszik, ha nem, aktuális, mert azt az író nem hazug leegyszerűsítésekből, nem dogmákból és nem naiv hitekből építette. Időszerű, mint Móri- czé és Németh Lászlóé is, ha az időszerűséget nem tévesztjük össze a divat fogalmával. JEGYZETEK 48. Pomogáts Béla: Déry Tibor. Bp. 1974. 32. o. 49. Hornyik Miklós: Beszélgetés írókkal. Újvidék. 1982. 31. o. 50. Egri Péter: Kafka- és Proust-indítások Déry művészetében. Bp. 1970. 51. Ungvári Tamás: Déry Tibor. Bp. 1973. 128. o. 52. Pomogáts Béla: I.m. 68. o. 53. Sükösd Mihály: Küzdelem az epikával. Bp. 1972. 143. o. 54. Pomogáts Béla: Lm. 76. o. 55. Hornyik Miklós. I.m. 29. o. 56. I.m. 92. o. 57. I.m. 161. o. 58. I.m. 215. o. 59. Kulcsár Szabó Ernő: Műalkotás - Szöveg - Hatás. Bp. 1987. 216. o. 60. I.m. 150. o. 61. Kulcsár Szabó Ernő: A magyar irodalom története 1945-1991. Bp. 1994. 125. o. 62. Béládi Miklós: A közvetítő kritika. Bp. 1996. 143. o. Magyar líra és epika a 20. században (18)