Irodalmi Szemle, 2007

2007/10 - KOPÓCS TIBOR 70 ÉVES - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (18) Déry Tibor munkásságáról (tanulmány)

Magyar líra és epika a 20. században (18)

érkezett. De mondhatnánk úgy is, hogy X a „külföld” világának egy lehetséges, bár extrém variánsa. G. A. kénytelen szüntelenül konfrontálni a külföldi és az X-beli világot, s egyben konfrontálódni a két világ közötti megdöbbentő különbségekkel, de közben rá kell döbbennie arra is, hogy gyökeres különbözőségük ellenére mindkét világ ugyanabban a fészekaljban fogant. Ha a külföld világa zsákutcás, torz világ, a totális, az abszolút szabadságé nemkülönben az. G. A. idővel ugyan megért valamit a totális szabadság világából, de elfogadni nem tudja azt. Létezik-e egy harmadik világ is e két rossz mellett? Regénye tanúsága szerint Déry nem tud ilyenről. Ezért írhatja Pomogáts Béla, hogy: „Ez a szorongásos vízió az emberi társadalom és történelem tragikus céltalanságát, végső értelmetlenségét és szomorú abszurditását fejezi ki, a tagadás mítoszát teremti meg. És ez a tagadás nem valamely fennálló társadalmi rendszerre, hanem általában mindenfajta társadalomszervező gyakorlatra vonatkozik.”(60)

A tagadás mítosza Dérynéi az írónak az emberi fajjal szembeni mély szkepsziséből származik. Olyan tökéletlen és gyarló lény, mint az ember, hogyan is lenne képes felépíteni egy olyan világot, mely a József Attila-i értelemben vett szabadság és rend egyensúlyán nyugszik? Kései műveiben Déry céltáblája a javíthatatlan és gyógyíthatatlan emberi hatalomvágy, kapzsiság, irigység, hiúság, gyávaság. Az olyan idealizált vagy ellentmondásaikban is rokonszenves figurák, mint Köpe Bálint és Parcen-Nagy Lőrinc, egyszer s mindenkorra eltűnnek Déry műveiből.

A G. A. úr X-ben utópisztikus vízió az emberiség (lehetséges) jövőjéről, melynek hátterében nemcsak Kafka ihletése sejthető, hanem az író személyes tapasztalatai is fasizmussal és kommunizmussal, az egyénnek, a személyiségnek a 20. században végzetesen beszűkülő lehetőségéről, hogy ura és irányítója lehessen sorsának. Dezillúziós regény, melynek alaptónusát az egész szöveget átható irónia adja. Cselekménye a szó hagyományos értelmében nincs, mert ami G. A.-val X- ben történik, azt a véletlenek irányítják. A szerelmi szál, G. A. viszonya Erzsébettel is a semmibe fut ki. G. A. abszurdabbnál abszurdabb helyzetekbe sodródik. Az elbeszélés tempója lassú, ami helyenként a túlírtság látszatát kelti az olvasóban, holott ez a lassú, némiképp körülményeskedő tempó maga is az irónia szolgálatában áll, s ily módon nem ellentétes a regény bölcseleti indíttatásával. A regénynek azonban így is van magaslati pontja, éspedig az a fejezet, amelyben G. A. a külföld társadalmát gyökeréig átható hazugságokról értekezik X-beli hallgatósága előtt. Iróniája ebben a jelenetben a legkíméletlenebb. „Mindenki hazudik mindenkinek. A vallásalapítók hazudnak tanítványaiknak, a papok a hívőknek, a hívők gyóntató- iknak, az államfők a minisztereiknek, a miniszterek az állampolgároknak, sőt saját kebelbeli hivatalnokaiknak is. A bírók a vádlottaknak, a vádlottak a bíróknak, az ügyvédek mindkettőjüknek. Az orvosok a betegeknek, a betegek az orvosoknak [...] A hazugság joga és szabadsága gyakorlatilag korláttalan.”

Ambrus püspök, A kiközösítő főhőse sem veti meg a kegyes hazugságokat, ha azt a szent Cél, a keresztény világot egyetlen akolba terelő buzgósága úgy ki-