Irodalmi Szemle, 2007

2007/10 - KOPÓCS TIBOR 70 ÉVES - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (18) Déry Tibor munkásságáról (tanulmány)

Magyar líra és epika a 20. században (18)

első, aki a Niki c. 1955-ben írott hosszú elbeszélésében leleplezte a kommunista diktatúra embertelenségét és képmutatását, leírva azt a fojtogató, félelemmel teli atmoszférát, ami Sztálin legjobb magyar tanítványának országlását jellemezte. Déry nem a lágervilág borzalmait tárta föl, mint később az orosz író (azt, Szolzsenyicinnel ellentétben, nem ismerte belülről), hanem az egyetlen hatalmas börtönné nyomorított ország mindennapjainak atmoszféráját idézte meg. Ancsa János mérnök, a rendszer áldozata, alig van jelen az elbeszélésben, csak annak elején és végén találkozik vele az olvasó. Az elbeszélés idejének nagyrészében börtönben ül, az AVH a megmondhatója, hogy miért, vagy talán még az sem tudja. Csak! Az ötvenes évek konstrukciós pereiben semmi értelme logikát keresni, a kommunista önkényre éppen annak irracionalizmusa a legjellemzőbb. Ennek az irracionalizmusnak az árnyéka borul rá mindvégig Déry elbeszélésére, ettől lesz ez az elbeszélés igazán szorongató, nyomasztó atmoszférájú mű. Ancsa János feleségét nem bántja a hatalom, éppen csak a levegőt szívja el tőle. Ancsa Jánosné megbélyegzett, kiközösített páriája lesz a társadalomnak, csak kutyájának, Nikinek a hűsége és szeretete segít neki élni és túlélni, s a halvány remény, hogy egyszer talán még viszontláthatja férjét. A Niki Déry Tibor írásművészetének egyik csúcsa. Egyetlen más művében sem sűrűsödik össze annyi, visszafogottságában is szikrázó indulat, mint a Nikiben. Nem ő lázit, az ábrázolt tények és események vérlázítóak.

Déry a Niki bravúrját a következő évben egy jóval rövidebb terjedelmű novellában, a Szerelem címűben ismétli meg, amely témáját tekintve testvérdarabja a Nikinek. Déry ennek a két írásának köszönhetően lett az írói ellenzék legtekintélyesebb alakja, és a korszak reprezentatív, országos megbecsülésnek örvendő írója.

Déry Tibort azonban ma is főként regényíróként tartjuk számon. Ez a nézet meglehetősen egyoldalú, és nyilvánvalóan korrekcióra szorul, bár némiképp érthető és úgy-ahogy magyarázható is. Déry Tibor nem az a pár exellence novellista, mint Csáth Géza, Nagy Lajos, Gelléri Andor Endre, Hunyady Sándor, Mándy Iván, Örkény István és még sokan mások a 20. század magyar irodalmában. Pályájának vannak olyan hosszabb időszakai, amikor alig vagy egyáltalán nem írt novellákat. Novellisztikájának színvonala is elég egyenetlen, aránylag sok benne a romlandó anyag, ami azzal magyarázható, hogy a kispróza Déry számára a kísérletezés terepe is volt. Novellisztikájának nincsenek olyan egységesítő szemlélet- és stílusbeli karakterjegyei, mint a fentebb említett íróknak, nincsenek kipróbált és gyakran alkalmazott „írói fogásai”, hanem éppenhogy a sokszínűség, a formai változatosság jellemző rá, a sablonok és beidegzettségek kerülése.

Déry kisprózáival kapcsolatban az a hiedelem is eléggé elterjedt, amit Sükösd Mihály fogalmazott meg a leghatározottabban: „Dérytől többnyire idegen a rövid, feszes, térben-időben szorosra zárt, csattanóra kihegyezett klasszikus novellaműfaj, s ennek kihagyásokkal, jelzésekkel dolgozó, modern rokona.”(57) Sükösd véleményében sok igazság van, a novellista Déryben gyakran tetten érhető a regényírói tempó és stratégia - például a jellemábrázolás és a történetfelépítés