Irodalmi Szemle, 2007
2007/10 - KOPÓCS TIBOR 70 ÉVES - Duba Gyula: A „kutyás hölgy” Pozsonyban (novella)
A „kutyás hölgy” Pozsonyban bilincselte le. Mily érdekes lélek lehet ilyen magányos bolyongó! Ó, hát mi minden ragadhatja meg a hasonló - szintén magányosnak tűnő - asszony érdeklődését?! Mégsem nyugodhatott meg, rossz érzése támadt, a szégyenérzethez hasonló. Mintha a tehetetlenség megalázó érzése lenne. Az egész olyan, mint egy álnok csapda, melyből nem menekülhet. Egyszerűen a létével fogta meg a hölgyike! Semmit nem tett, csak van, él, s mégis fogva tartja. Elhatározta, hogy kerüli azokat a városrészeket, ahol gyakrabban találkoztak, távolibb utcák, idegen környezet felé vonzódott, a külvárosokban csavargóit, sivár környéken bolyongott, nem jól érezte magát errefelé, de kitartott. Hiányzott a szembejövő kutyás hölgy, még a va- karcsnyi kutya piros bóbitáját is szívesen látta volna, de konok akarattal gondolta: ennek így kell lenni! Míg egyszer az isten háta mögött, ahol valóban a madár se jár, már azok is a belvárosba szorulnak, valahol az autóbusz-állomás környékén, egy keskeny elhanyagolt utcában szembejött vele a kutyás hölgy! A kis pacsmag peckesen masírozott előtte, a nő kockás sportos felöltőben, hetyke siltes sapkával a fején, haját szél futta, ismét őszi szél már, nagyon fiatalos volt és nagyon szép, ebének hosszú pórázt engedett. S amikor Morvay szerkesztővel elmellőzték egymást, szokásától eltérően ránézett, s mintha némi rosszalló kérdést, bizonyos számonké- rő értetlenséget látott volna a tekintetében. Ő ismét elfelejtett köszönni, pedig pompás alkalom lett volna rá, szólni sem tudott - ma kiváltképp szép! stb. -, nézett, mint a kuka, és amikor jó néhány lépésre távolodva tőle magához tért, sóhajtva gondolta magában: hát még sincs menekvés...! Elmúlt az őszutó, tél jött és az is elsietett, a szerkesztő így töprengett, micsoda paradoxon, amikor az embernek már nincs semmi dolga, felgyorsul s szinte rohan az idő. Az enyhe tél tavaszelőbe csúszott át, majd váratlanul virágozni kezdtek a gesztenyefák. Az enyhe március után a Duna-partra tette át végtelen sétái színhelyét. S már meg sem rendült, amikor egy vasárnap délutánon, a kora este közeledvén, a város felől a kutyás hölgy jött egy férfi oldalán. Egymásba karolva közeledtek, kutyusuk kihívóan hetyke bájával előttük futott, hosszú pórázon ismét, a nő most is a kutyáját nézte, nem nézett a szerkesztőre, sem a férfire, csak a kutyát figyelte, mintha a pacsmag lenne minden gondja, mintha egyébként magányos lenne! Egyszer a férfival már látta őt a városban, az asszonytól idősebb, rokonszenves úr, középkorú lehet, bár fiatalos külsejű, jelentős munkakörben fontos pozíciót tölthet be, szolidan férfias külseje ellenére is nagymenő lehet. Utánuk nézett, követte őket tekintetével, egymásba karolva távolodtak, de nem beszélgettek, sem a nő, sem a férfi nem fordult a másik felé, mintha már szavak nélkül is értenék egymást, vagy éppen ellenkezőleg, már a szavak segítségével sem képesek egymást megérteni. Ismét Csehov Gurovja jutott eszébe, a novellának az a jelenete, amikor a moszkvai férfi a vidéki város színházában meglátja a kutyás hölgy férjét, akit az asszony lakájnak nevezett, nagyon magas, beteges külsejű, aránylag fiatal úr, és Morvay ismét töprengeni kezdett, immár az asszony (lehetséges) sorsa felett. Szá
