Irodalmi Szemle, 2007
2007/10 - KOPÓCS TIBOR 70 ÉVES - Duba Gyula: A „kutyás hölgy” Pozsonyban (novella)
Duba Gyula kál és vacsorára finom kutyaeledelt kap, drága csemegét, Chappyt vagy Pedigrét, amit a reklám ajánl ilyen kis dögöcskéknek... Morvay elkeseredett. Attól a pillanattól, hogy megismerte, nem kedvelte a kutyust. A hölgy viszont, minden jel szerint élt-halt érte. Az egymásnak homlokegyenest ellentétes viszonyulás a továbbiak során komoly akadályt jelentett. Amikor találkoztak, derűs meleg napok és sok napsütés következvén egyre gyakrabban, a kutya mindig asszonya előtt járt s az kitartóan nézte kedvencét. Morvay már a- zon töprengett, miért is nem sintér vagy más köztéri rendfenntartó, hogy az állat révén szólíthatná meg a hölgyikét. Egy alkalommal azonban egészen más történt! A nő idősebb hölggyel karonfogva jött szembe vele, élénk beszélgetésbe merülve. Talán hazafelé tartottak, anyja vagy nagynénije lehetett, Morvay inkább érezte, mint látta, hogy a fiatalabb felhívja őrá az idősebb figyelmét. Másként nem lehetett. Mert a koros dáma, nagyon jó megjelenésű, idős úriasszony, olyan figyelmesen megnézte a szerkesztőt, hogy az nem lehetett véletlen. A fiatal hölgyike pedig egyenesen a szemébe nézve oly kihívó tekintetet villantott rá, egészen anyjához - nagynénikéjéhez? - simulva, oly szemérmetlenül parázsló szemekkel, oly gunyorosan lekicsinylő s egyben csábító tekintettel mérte fel, hogy a szerkesztőnek egyszerre rettenetesen melege lett. Iszonyatosan forró érzés öntötte el, érdekes módon azonban sokkal kevesebb benne az ujjongó öröm érzete, s a felvillanó megbizonyosodás. Inkább elbizonytalanodás, sőt szégyen fagyos sejtelme lehetett, az önmagára döbbenés kínja, hogy helyzetével nem tud mit kezdeni, tehetetlen! Hátra sem tekintve, bár ez szokása volt, fejvesztetten menekült el a Posta utcán át, mint az érzékenyebb hadvezérek vesztett ütközet után a csatatérről. Újabb kérdések özöne és következményeik súlya szakadt a szerkesztő nyakába. Nem váratlan, mégis újszerű, döbbenetes helyzet állt elő. Nyilvánvaló érdeklődést mutat irányában a hölgyike! Vajon mi végből? Ennek lehetősége hihetetlennek, jószerével abszurdnak tűnik fel. Szép és fiatal, rendezett körülmények között él, válogathat a férfiakban, mitől hát a kétségtelen figyelme? Talán csak szórakozni akar, játszik vele? Baleknek véli, rajta méri fel csáberejét? Az is lehet, hogy maga is furcsa lélek, spirituális természetű lény, amolyan csodabogár, csapongó kép- zeletű álmodozó, a valóságban kutyáját sétáltatja s lélekben csodák világában jár! De talán ismeri őt, Morvayt a lapokból, találkozott egykori hírével, magyar családból lehet, született pozsonyi gyökér, igen „pressburák”, a város egykori szellemiségének örököse, talán monarchiabeli polgárivadék, a századforduló kultúrájának késői megérintettje. Olyan sejtés is megérintette Morvayt, hogy a magánya fogta meg a fiatal nőt, megérezte, hogy télen és nyáron azért csatangol a városban, mert egyedül van, magányában járja tavasszal felöltőben és kalapban, nyáron rövid ujjú ingben, és világos ballon- vagy fehér vászonnadrágban, szélben és esőben, napsütésben és hóesésben az utcákat és tereket, mindig egyedül látja, mintegy lassú lép- tü, komótos ámokfutót, akár a korosodó bolygó hollandit, lehet, hogy a megérzett magány kietlen pokla s egyben a képzeletnek csodás szépségeket kínáló látomása
