Irodalmi Szemle, 2007

2007/10 - KOPÓCS TIBOR 70 ÉVES - Duba Gyula: A „kutyás hölgy” Pozsonyban (novella)

A „kutyás hölgy” Pozsonyban

tovább. Igen, a változások kora. Az utóbbi időben egyre fogyatkozó tetteit fokozottan megelőzi elemzésük, körülményeik felmérése és összefüggéseik tisztázása, a következményeik mérlegelése. A fiatalos „fejjel a falnak” szenvedélyek taktikája elavult. Az eljövendő tettek lefolyását is átgondolja, elképzeli a lehetséges párbeszédeket és megtervezi a mozdulatokat, gesztusokat. Még az előre el nem képzelt, előre nem látható meglepetésekkel szemben is megtervezi a gyakorlati és eredményes magatartást. Mondhatnánk: biztosra megy! Néha mégis megtörténhettek o- lyan dolgok, amelyek okos elméleteit teljesen felforgatták, óvatos taktikázásnak, máskor férfihoz méltatlan óvatoskodásnak mutatták; gyávaság volt!, állapította meg restelkedve. S amikor áthaladt élete delelőjén és a vágyott nyugalom lejtőjén csúszott alá a bölcs semlegesség felé, korábbi kényelmetlen esetei, melléfogások és csatavesztések, a látványos megszégyenülések emléke megalapozta bensőjében az állandósuló szégyen alattomos érzését.

Igen, idézhetnénk az egykori sláger kezdősorait: „Peches ember ne menjen a jégre, / peches ember örüljön, hogy él!”

Elenyésző, nevetségesen semmilyen, valahogy mégis létező kapcsolatuk ténye, viszonynak a legbőkezűbb jóindulattal sem nevezhetnénk, a hölgy személye és lénye tehát bekerült állandóan dolgozó tudatába' mintegy agya malmába, a garat mohón elnyelte, a kövek őrölni kezdték, korpáját lehántották, fehér testét sima lisztté finomították, számos részletét felfedték. Elhatározta, hogy legközelebbi találkozásuk alkalmával határozottan ránéz és régi ismerősként köszönti a nőt! Bizalmas üdvözlés, semmi több! Mintha időtlen idők óta ismernék egymást. De nem szólítja meg. Korai lenne, szokatlan és elhamarkodott. Megsérthetné a büszkeségét, önérzetében megbánthatná. Milyen alapon szólhatna hozzá? De azért minden eshetőségre felkészülve, mintegy mentőövként, végső megoldásként eltervezte, hogy ha mégis szólni kellene, nem a szokásos közhelyeket - szép időnk van!, szeles városban élünk! - mondja majd, hanem magabiztos férfiként így szól: ma nagyon csinos, asszonyom! Bár ebben némi ellentmondást is érzett, ha kihangsúlyozza, hogy ma szép, azt is jelentheti, hogy máskor talán nem, de hamar túltette magát kételyein, számára a jelen lesz fontos akkor, a pillanat...!

A véletlen gyakran gonoszkodik! Különösen olyan kételkedő s bizonyosságra vágyó lelkekkel, mint ő. Amikor legközelebb ismét a Széplak utcán találkoztak, a hölgy nem volt egyedül, előtte hosszú pórázon apró ördögnek tűnő, virgonc ku- tyus futott. Vakarcsnyi szobai ölebecske, torzomborz, mégis szép vagy inkább „é- des” állatka, ahogy a nők mondják, feje tetején piros szalaggal átkötött, meredező copf vagy pamacs, s a hölgyike, ettől a naptól kezdve okkal a „kutyás hölgy”, komoly arccal ment utána, az ölebecskét nézte, máshová nem tekintett, a kutyuson kívül senki mást nem látott. Morvay döbbenten, lélekben megdermedve, mintegy gúzsba kötve bámulta a pikhercs állatkát, nem gondolt üdvözlésre, sem a megszólítás lehetőségére, érzéketlenül mentek el egymás mellett, a kicsiny fattyú erőlködve húzta gazdiját, az otthon közelségét érezhette, ahol majd puha fotelben szunyó