Irodalmi Szemle, 2007

2007/10 - KOPÓCS TIBOR 70 ÉVES - Tóth László: Úton (Kopócs Tibor köszöntése)

Úton

bán verbálisán nem is értelmezhető gesztusok vizuális rögzítésére vállalkozik, akkor is a magyar művészetet gazdagítja”.

Melyik hát az igazi Kopócs, s melyik az igazi énünk? - kérdezhetnénk tőle s magunktól. Valószínűleg mindez együtt - válaszolhatnánk. Miként ő is, mint amikor egyszer arra a kérdésre, hogy ebből a sokféleségből mi áll legközelebb hozzá, azt válaszolta, hogy mindig az, amihez „az adott napon” a legközelebb került. Más helyütt így beszél: „...a kíváncsiságom, a sok kísérletezés, a sok utána-mász- kálás, keresés a képzőművészet bugyraiban, berkeiben, olyan mélységeket, távlatokat hoz felszínre előttem, hogy beleszédülök, és arra kell rájönnöm, hogy én még sehol sem vagyok. [...] Az a nagyképűség, hogy most már tudom, hol állok, hol a helyem a polcon, nagyon messze áll tőlem. Mindennap úgy indulok, mint a legelején, izgalommal, kíváncsian, vajon össze tudom-e hozni a dolgaimat úgy, hogy értelmet tudjak beléjük vinni. Úgy érzem, most már talán tudom, merre nem kéne indulnom, ha a sorsom hagyná és a jó sorsom ebben segítene.” Igen, igen tehát, talán nincs is igazi énünk, csak énjeink vannak. Vagy ha mégis, ezt az énünket az énjeink együttesen adják. Már az is szerencse, ha tudjuk: merre nem kellene indulnunk. A többi meg majd hozza magát. A cél úgyis maga az út.

Pozsony, 2007. július 31.

* (A dunaszerdahelyi NAP Kiadónál a művész hetvenedik születésnapjára megjelenő - az írásaiból, képzőművészeti munkáiból, továbbá a róla szóló, illetve neki ajánlott írásokból, valamint a vele készült interjúkból válogató - Időben / Térben című — kötet utószava.)

Aratás előtt