Irodalmi Szemle, 2007
2007/10 - KOPÓCS TIBOR 70 ÉVES - Tóth László: Úton (Kopócs Tibor köszöntése)
Tóth László utalások, hivatkozások egyetemét értette (ilyen értelemben Jókai vitte el nála a pálmát). Nos, Kopócs e megközelítésben - egymás sarkára hágó művelődéstörténeti utalásait, összerímeltetéseit, reminiszcenciáit, történelmi utalásait, világának földrajzi tágasságát, kiterjedt filozófiai hátterét, művészeti: irodalmi, színházi, zenei, képzőművészeti vonatkozásait nézve a különösen nagy akció rádiuszú képzőművészek, képben, látványban gondolkodók közé tartozik: se szeri, se száma ilyen jellegű hivatkozásainak, idézéseinek (ha összeállítaná egyszer valaki képeinek - közel fél évszázados művészi pályafutásának - hivatkozás-, illetve idézetkatalógusát, önmagában is lenyűgöző eredményre jutna, s az ismeretek burjánzó szövevényét ragadhatná meg ezáltal is benne). (Egyébként, ha már itt tartok, ha én képzőművész volnék, nagy valószínűséggel - és nagy bánatomra - mégsem lehetnék Kopócs Tibor, hiszen csak irigyelhetem őt ezért az ismeretgazdagságért, melyben azonban utol aligha érhetem.) Szóltam már Kopócs Tibor műveinek filozófiai ihletettségéről, lélektani érdeklődéséről. Már legelső általam ismert, az 1960-as évek derekáról való műveinek is ilyen címeket adott: Spiritiszta, Mágus, Szubsztancia /., II. (csak érdekességként említem, hogy már ezen, egyértelműen a szürrealizmus és Dali jegyében fogant utóbbiak egyikén feltűnik a mester emblematikus zsiráfja, bár igaz, itt még nem ég, hogy négy évtizeddel később a Szegény Salvador sorsa beteljesedett bumfordi angyalkájával Kopócs általában mindent felülíró játékos-ironikus vagy böl- cseleti-meditatív szemlélete levizeltesse). Azután az 1960-as évek második fele nevezetes „zörgő fejeinek” kassáki absztrakt konstruktivizmusa következett, majd ez után a végletesen lecsupaszított, mértani struktúrák ihlette és szervezte világ után a megbontatlan sötét tömbökkel szembesített, aprólékos részletezettséggel kidolgozott rajz-látomások kettős egységét mutató kompozíciók jöttek az 1970-es években, melyek a vonalak felszabadult dinamikájának, szinte vegetatív tenyészetének áldoztak, egyfelől Albin Brunovsky, másfelől Szász Endre zsúfoltságukban, túlraj- zoltságukban is cizellált és áttekinthető szövevényeit-televényeit idézve (idézve, és sohasem másolva - tenném hozzá most is gyorsan). Az idézet - a kulturális és az önidézet egyébként (e kettőt, irodalmi példákra gondolva, akár a posztmodernre hajazó gesztusnak is vélhetném nála, ha nem lennék tisztában azzal, hogy Kopócsot azért túl nagy balgaság lenne posztmodern művésznek titulálnom) - mindig is fontos szerepet kapott Kopócs Tibor művészetében, amely a hivatkozások, utalások, reminiszcenciák egyéb formáival kiegészülve az 1980-as évekre vált azután szinte mindennapos gyakorlattá, mű- és mítoszteremtő attitűddé nála. Megszámlálhatatlanul sorjázó ember-, illetve bikaalakjaival és -fejeivel, lókoponyáival, Krisztus-alakjaival és -fejeivel, ősanya-asszonytesteivel, termékenység-istennőivel és Madonna-révületű tüneményeivel egy olyan jellegű magánmitológiához teremtett jellegzetes és jól felismerhetően csakis rá vonatkoztatható fogódzókat, mint mondjuk - ismét irodalmi példával - Tandori Dezső a verebeivel és a medvéivel, vagy - távolabbi, s klasszikusan képzőművészeti hivatkozással -Marc Chagall jel
