Irodalmi Szemle, 2007
2007/10 - KOPÓCS TIBOR 70 ÉVES - Tóth László: Úton (Kopócs Tibor köszöntése)
Úton es pozsonyi Fiatalok Galériája-beli, majd négy évvel később, az ugyancsak fővárosi Cyprián Majerník Galéria-beli bemutatkozása már jelentős szakmai sikert hozott neki (akkoriban e kettő valamelyikében kiállítani egyet jelentett részévé válni az össz-szlovákiai képzőművészeti kontextusnak is). Ekkor már sokat vagyunk e- gyűtt, sokat beszélgetünk, vitázunk - nagyszerű, széles látókörű és műveltségű, rugalmas gondolkodású, minden újra fogékony, alapos irodalmi, történelmi és filozófiai tájékozottságú beszélgető- és vitapartnert ismertem meg benne (hajjaj, vitázni is hogy tudtunk akkoriban!) az újraéledt avantgárd (legmélyebben talán a szürrealizmus, s hát persze hogy Dali, Dali, Dali...) és a mifelénk legfrissebb nyugati polgári filozófiák (elsődlegességgel mindenképpen az egzisztencializmus, és mindenki előtt Camus, na ja, hogy ő, s az előttük való időkből persze Kierkegaard, ki más), illetve a közel- és távol-keleti kultúrák meg az afrikai primitív művészet bűvkörében élünk; lenyűgöz Freud, Jung, Fromm, Bachélard; zenét hallgatunk, verseket olvasunk, a közízlést pofon ütő lapot is tervezünk vele meg Turcsan Lacival és Varga Imrével Valag - igen, jól írtam: Valag - címmel a pozsonyi Tátra kávéház egyik vigasztalan asztalánál; irigykedve hallgatom párizsi élménybeszámolóját („Amit ott a múzeumokban láttam, az észbontó hatással volt rám, nem tudtam hova tenni magamat, mert akkor amit nálunk, abban a zárt közösségben oktattak, amivel próbálták megtömni a fejünket s azt elhitetni velünk, most mindez bennem egyszerre megkérdőjeleződött”); megtanulok tőle újságtükröt készíteni, ólomsorokat tördelni - ekkor már mindketten Dunaszerdahelyen lakunk -, bibliofil kiadványt (sőt, sorozatot) tervezünk s állunk neki első darabja megvalósításának kezdetleges manufakturális eszközökkel; verseket írok képei nógatására, egyik 1973-as grafikai sorozatát viszont a Mérleg hava című verskompozícióm hozza ki belőle; újabb lapnak duráljuk neki magunkat (ezúttal már nagyobb közösséggel, s a dolgokhoz, a nekünk nem tetszőhöz higgadtabb hozzáállást sugalló Párbeszéd címmel); ő tervezi az általam szervezett I. Fábry Zoltán Nemzetközi Irodalmi Színpadi Fesztivál emblémáját, plakátját, könyveim egyikét-másikát, s van néhány azóta is hivatkozott közös képvers-kezdeményünk is; megrajzolta, megfestette a portrémat, közös irodalmi esteken, kiállítás-megnyitókon vettünk részt... és így tovább. De mindezt, bármily hihetetlen, mégsem a személyes vonatkozások és kapcsolódások miatt érintem, hanem mert véleményem szerint ez a fentiekkel is jelezhető, sokféle elemből összeálló műveltség és sokirányú tájékozódás, ez a világból minél nagyobb részt és minél több értéket becserkészni és szintetizálni óhajtó hajlam, ez a soha semminek a kizárólagosságára vagy egyedülvalóságára fölesküdni nem kívánó tartás, ez az egyetemes és a helyi egyensúlyba hozására irányuló makacs igyekezet - beleértve újabb vállalkozásait (például a sajnos, tiszavirág-életűnek bizonyult szatirikus hetilapját, a Tüskét, vagy a közéleti érdeklődésű REAL-PRESS-t, illetve a már tizedik évfolyamában járó, eleven tájékozódású képzőművészeti lapját, az Ateliert), munkáit (hogy az idők előrehaladtával az önálló és alkalmazott képzőművészeti alkotás újabb és újabb dimenzióit cserkészte be magának, az eredendő
