Irodalmi Szemle, 2007
2007/10 - KOPÓCS TIBOR 70 ÉVES - Tóth László: Úton (Kopócs Tibor köszöntése)
Tóth László nyugszanak bele a megkötöttségekbe, akik a valóság és saját végességük legképtelenebb gúzsai közül is kirágják magukat. Az átváltozóművészek közt keresendő a helye, akik - bár ugyanazon név alatt - időről időre más-más alakban lépnek elénk, s más-más lényegét mutatják föl ugyanannak és önmaguknak is. Mindig is vonzó volt számomra benne, hogy nem nyugszik bele abba, hogy valamely, egyszer s mindenkorra eltanult technika, látásmód, egyszer s mindenkorra kitanult én foglya legyen - pedig milyen könnyű dolga lehetne így! -, ehelyett a maga személyiségét a kifejezés, kifejeződés és önkifejeződés sokféleségéből építi ki. Ez is magyarázata lehet annak, hogy a magam írói eszközeivel ez idáig több művére: képversére, képesszéjére is reflektáltam már. De nemcsak a véletlen megihletettség, alkalmi megszó- lítottság révén, hanem a nyelvkeresés, a nyelvi áttettség szintjén is, amikor valamely műve (A macska) nemcsak egyszerűen elindította bennem a verset, gondolatfutamot, hanem a lehető legpontosabban igyekeztem lefordítani azt a vers nyelvére, a képi nyelvet áttenni egy szövegi nyelv síkjába (A doromboló húsdaráló). Most, amikor erre a vallomásra készültem, s nemcsak emlékezetem rejtett rekeszeit kutattam föl vele kapcsolatban, hanem napjaim Déry Tibor-i hordalékainak kacatjai miatt is megbolygattam fiókjaim mélyét, kezembe akadt egy harminc évvel ezelőtti vázlatom, mely addigi utunk párhuzamait vázolja föl. Nos, Kopócsot kereken négy évtizede, 1967-ben ismertem meg. Ő harminc volt, én tizennyolc; ő az Új Ifjúság tördelő-, illetve képzőművészeti szerkesztője, én az első versikéimet, tudósításkáimat hurcoltam oda. S itt meg kell jegyeznem, meg is írtam nemrég, hogy egyetlen más (csehszlovákiai magyar) lap grafikai arculatára, egyetlen más folyóiratunk oldaltördelésére, címrendszereire, betűhasználatára, képkultúrájára nem emlékszem már azokból az időkből - talán csak a Bauhauson is iskolázott Kassák-tanítvány, Csáder László tervezte Irodalmi Szemléére (emlékezetem ilyetén szelekciója, gondolom, már önmagában is eléggé hízelgő lehet Kopócsra nézve) -, mint az Új Ifjúság általa létrehozott jellegzetes-lendületes oldalaiéra 1966-1968-ból. Ugyanígy vagyok az akkor frissiben létrejött Madách Könyvkiadó számára tervezett könyveivel is, ahová 1969-ben egy gyors váltással került műszaki és képszerkesztőnek - az induló kiadó nagy szerencséjére -, s mondanom sem kell, itt megint a Csáder-megálmodta könyvek társaságában őrizte meg ütemesen lanyhuló emlékezetem az övéit. Majd néhány év múlva megint egy éles fordulat, megint egy új terület: 1974-ben Kopócs már Komáromban van, a Magyar Területi Színház díszlet- és jelmeztervezője, s ezzel a(z alkalmazott) (képző)művészet ú- jabb területeit cserkészve be magának, a csehszlovákiai magyar színházi kultúrán is rajtahagyta - Platzner Tiboré mellett - kézjegyét (épp az időben, amikor az én színházi érdeklődésem is kezdett elmélyülni). Figyeljük csak meg: alig telik el tíz esztendő főiskolai tanulmányai befejezése óta, s ő már a harmadik-negyedik területen próbálja ki magát: a lap-, a könyv-, illetve a díszlet- és jelmeztervezést is önkifejezése eszközévé, máséval össze nem téveszthető, meghatározó területévé avatva ezzel. Közben képzőművészként is becsülettel araszolgat előre, s az 1970-
