Irodalmi Szemle, 2007
2007/10 - Lászlóffy Aladár versei (Ne tagadd, ideállítottál, Mint érzéketlen bronzvilágok, Faéden, Gregorián)
Lászlóffy Aladár versei Ne tagadd, ideállítottál Nincs víz a nádban, nárciszodban, nincs sav a sárban cserepes. Uram, nem értünk egyet sokban, ezért a bűnnek helye ez. Kezdettől állandó esődben sokan a csatornáid voltunk. Soha ne Noét juttasd csődbe, s bocsásd meg, hogyha beleszóltunk. Legfontosabb, hogy el ne állj. A könny személyes némasága. Nekem a másik véglet fáj, bennem úgy érsz le a világra. Mint érzéketlen bronzvilágok Mivel már elesett a harcon kezembe temetem az arcom. Tenyerem temetője, sírja, hogy magát ott végleg kisírja. A többi népdal, leheletnyi, nem kell más temetőbe menni. Öreg templom, dal, fakeresztek, az enyéim mind odavesztek egyetlen harangzásban állok, mint érzéketlen bronzvilágok. Faéden Meglőn körül a favilág, faédenekkel telve,
