Irodalmi Szemle, 2007
2007/9 - SZÍNHÁZI ÉLET - Juhász Dósa János: Körkép a szlovákiai magyar színházakról (kritika)
Juhász Dósa János igen markáns, stilizált előadást hoz létre, ahol a szavak mellett a koreográfiának, a gesztusrendszemek felértékelt szerepe van. De ugyanez történik Andrea Vulpe marosvásárhelyi színművészetisekkel készített Stella előadásában is. Hogy ez a rendezői felfogás mekkora sikerre számíthatna mondjuk a még mindig a sztanyiszlavszkiji módszerre és a puszta verbalitásra épülő magyar színházi világban, az már egy másik probléma. A burleszk hagyományaira és játékmódjára épít Csurulya Csongor Szatmárnémetiben Goldoni Különös történet c. darabjából készült játékában, amelyben váratlan hangsúlyt kapnak a „félrék”, amelyeket hangfelvételről játszanak be. Mindenesetre a játék működik, s kifogástalanul hat is a nézőre. Működik Béres László Volpone adaptációja is Gyergyószentmiklóson, bár az eredeti és az Illyés által átdolgozott variáció keverése nem mindig segít az előadás befogadásában. S még egy ősbemutatóról is szólnunk kell, a kilencvenes évek közepén jelent meg Zalán Tibor Katonák, katonák c. darabja, amelyet nem titkolt módon a balkáni háború ihletett. Tíz évet kellett várni a darab ősbemutatójára, amelyre Székelyudvarhelyen került sor Pinczés István rendezésében. A naturalista eszközöket alkalmazó rendezés még úgy is működik, hogy a rendező megpróbálja teljesen fölöslegesen a nézőket is - sikertelenül - bevonni a játék folyamatába. S nem mehetünk el a beregszásziak előadása mellett, akik hosszú évek óta először jöttek Vidnyánszky Attila nélkül, s ez szemmel láthatóan javára vált a társulatnak, a Nyekraszov-egyfelvonásosból megálmodott Unalmas őszi este fergeteges helyzetgyakorlatok sokaságát rakta egymás mellé egy fiatal ukrán rendező, Oleg Melnyicsuk rendezésében. A fesztivál a versenyprogram mellett ún. off-programot is kínál a szélesebb közönségnek. Ezeket az előadásokat szintén a fesztivál szakmai stábja válogatja, ezért is érthetetlen, hogy olyan, a leggagyibb tévéműsorokat is alulmúló előadások is bekerülhettek a fesztivál programjába, mint például a marosvásárhelyiek által bemutatott Ket- ten a neten c. ostoba förmedvény, amelyen nem segített az sem, hogy a színészek mindent megtettek azért, hogy alulmúlják egymást. Még a pillanatnyi sikerért sem éri meg ennyire mélyen a béka segge alá lesni. Akkor már sokkal nagyobb lelkesedéssel néztem az Árkosi Árpád által fölöslegesen túlexponált Indul a bakterház c. klasszikus Rideg Sándor-bohózatot vagy a Csókos asszony c. nagyváradi operettet. De szívmelengető volt az Iskin együttes és Könczei Árpád koncertje is, amely valahol szintén a tájainkon annyira hiányolt közös színházi gondolkodást testesítette meg. Mint már említettem, az elmúlt évad Felvidéken inkább a botrányaival került be a köztudatba. A kassai Tóték előadásról, ahol a színház igazgatója a bemutató után ren- deztette át az előadást, már szóltunk, s itt kell megemlíteni a komáromi Macskabaj előadás egyik recenziója megjelenése után kitört botrányt. A színház igazgatója levélben tanácsolta el a recenzenst (e sorok szerzőjét), hogy a későbbiekben az ő igazgatása a- latt álló színház előadásait látogassa. A levelet később az Új Szó hasábjain hosszas polémia követte, a színház még a recenziót megjelentető Szabad Újság perbefogását is számba vette, mondván tisztes haszontól esett el, mivel az írás megjelenése után egy svédországi turné kútba esett. A vitát látszólag egy levélváltás zárta le (Lukáts Andor levelére szintén a Szabad Újság hasábjain válaszoltam), de Tóth Tibor nem volt hajlan
