Irodalmi Szemle, 2007
2007/9 - SZÍNHÁZI ÉLET - Juhász Dósa János: Körkép a szlovákiai magyar színházakról (kritika)
Körkép a szlovákiai magyar színházakról dó a Szlovák Televízió Terítéken című, a színházaink helyzetéről szóló vitaműsorában leülni velem, ami sokat elárul színházi kultúránk sekélyességéről is. Ezáltal a műsorban, amelyet Bárdos Ágnes szerkesztett, magánmonológokat és a szokásos, unalomig ismert panaszáradatot hallhattunk a színházak igazgatóitól, s csak megerősítették H. Dráfi Anikó Új Szóban tett megjegyzését, hogy színházi élet nincs a Felvidéken. Társulatok és előadások vannak, de nincsenek színházi szakemberek, dramaturgok, rendezők, drámaírók és kritikusok. S ezek nélkül elképzelhetetlen egy jól működő színházi közélet. S hogy mindezek hiányzanak, bűnös felelősség terheli a színházak volt és jelenkori vezetőit is. Hiába kérjük számon a sajtó érdeklődését, ha szinte már az összes, recenzióval kísérletező újságírót elijesztették a színház közeléből. S öreg hiba Dusza Istvánt emlegetni példaképül, ha annak idején ő is persona non gratának számított színházainknál. Azóta jó páran próbálkoztak meg a műfajjal (Kocur László, Lakatos Krisztina vagy a rendezőnek indult Forgács Miklós), de mindannyian gyorsan be is fejezték színikritikusi karrierjüket. így manapság legfeljebb idő és hely híján zsurnálre- cenziók születnek (H. Dráfi Anikó, Csepécz Szilvia, Molnár Kriszta, Czifrák András). De nincsenek dramaturgjaink, rendezőink, akik nélkül nagyon nehéz színházat csinálni, holott az amatőr mozgalmainkban jó pár tehetség felszínre került, akiket színházközeibe illett volna csábítani. Ez is elmaradt. De hol vannak a drámaírók, akik színházon belül próbálkozhatnának a mesterséggel? Örömtelinek csak egy-egy drámakötet megjelenése számít (Gágyor Péter, Fülöp Antal, Gyüre Lajos), de még drámapályázatig sem nagyon jutottunk el. Egy, sikertelen kísérletről tudunk ( a Jókai Színház ötvenéves születésnapjára), de a színháznak már nem volt bátorsága bemutatni a legjobb pályamunkákat. S hol maradnak a színházainkból mérvadó szlovák és cseh színházi rendezők vagy a kortárs szlovák drámák, amelyek tényleg szerepet játszhatnának a hamis pátosszal annyit emlegetett hídszerep betöltésében. Martin Huba rendezése csak egyedi kivételnek számít. S hol vannak a mérvadó fiatal magyarországi rendezők? Korognai Károly, Moravetz Levente vagy Makk Károly nem számít annak. De nem nagyon érdeklődnek a szlovák szakma képviselői sem. Poldaufová idejében Kassán gyakorta megfordultak neves szlovák színikritikusok. Kisvárdán tíz napon keresztül zajlott az élet, az előadások mellett a söröskriglik társaságában élénk, sokszor szenvedélyes viták folytak a színházról, s épültek új kapcsolatok. Ebben a vitában vajdaságiak, erdélyiek és magyarországiak egyaránt részt vettek. Fájdalmasan hiányoztak viszont a felvidékiek, akik jöttek, s az előadásukat lejátszva nyomban távoztak. A komáromi és a kassai versenyelőadás szakmai értékelésén is alig páran vettek részt az érintettek közül. Ehelyett Tóth Tibor arról beszélt a Pátria Rádióban, hogy az idén keserű szájízzel távozik Kisvárdáról, mert a fesztivál már nem tudja betölteni a küldetését, s prosperitás helyett inkább csak a pangás jellemzi. Ez is egyértelműen jelzi, hogy a felvidéki színházi élet magába zárkózott, s nem kíváncsi sem a világban zajló folyamatokra, sem önmaga tevékenységének a kritikájára. De még ennél is nagyobb baj, hogy ha így folytatja, lassan az sem lesz kíváncsi őrá. Juhász Dósa János
