Irodalmi Szemle, 2007
2007/9 - Ján Milčák: Kalitka (elbeszélés, Vércse Miklós fordítása)
Ján Milcák Kalitka Reggelre Lujza döglötten találta a macskát. A heverőn feküdt kinyúlva. Aprócska volt, teste sovány, a bőre csaknem rászáradt bordáira. A szeme nyitva maradt, száraz, fényevesztett volt. A sivatagban elhullott állatra emlékeztetett. A döglött macskát átvitte a szomszédba. Nem akarta elhinni, hogy beteg volt. Felébresztette Norbertet. A macskáról nem szólt, hozta neki a meleg tejet és a kiflit. A tej több volt, mint más reggelen. A kifliből sem tört le. Csak most döbbent rá, hogy a férje és a macska ugyanazt kapta reggelire. Megöntözte a muskátlikat.- Álmodtál valamit? — kérdezte Norbert.- Felvetted a meleg papucsot?- Azt kérdeztem, álmodtál-e valamit - ismételte Norbert.- Nem, semmit - mondta Lujza. Lujza füllentett. Szinte véget nem érőt álmodott. Norberton ünneplőruha volt. Úgy feküdt kinyúlva, keze a mellén keresztbe kulcsolva.- Itt az idő - mondta az apród.- Máris? - kérdezte Lujza.- Igényes vagy! Nagyon igényes! — szólt rá az apród.- Igényes? - kérdezte.- Nem hallottam olyan butaságot, hogy az ember örökké éljen.-Nem akarom, hogy az ember örökké éljen! - válaszolta Lujza.- Itt az idő - mosolyodott el az apród.- S hol a pap? - kérdezte Lujza.- Istenhívő volt? - így az apród. Fogta a papírjait, a sötétben foszforeszkáltak. Kis ideig lapozgatott bennük.- Itt nincs róla írva semmi.- Olyan idők jártak, nem készült mindenről feljegyzés. Az apród mosolygott.- Egyes dolgokról hallgattak - folytatta Lujza.- Ez pedig alapvető dolog - mondta az apród.- Elivatalos papírjaid vannak? - így Lujza.- Igen - bizonygatta az apród rajtuk a mennybéli sajátkezű aláírása.- Olyan idők jártak! - mondta Lujza.
