Irodalmi Szemle, 2007
2007/9 - Gál Sándor: Tokaji aszú (2) (Emlékek és gondolatok a Tokaji írótábor évtizedeiről, esszé)
Gál Sándor Amikor azonban közöltem Dobrossy Istvánnal, hogy ha az írótábor dokumentációját a továbbiakban a levéltár nem tudja vállalni, akkor egy-két nap leforgása a- latt az egészet elszállítjuk Tokajba, gyorsan álláspontot változtatott. Végül is akkor az írótábor teljes archívuma, annak gondozójával, Sáray Lászlóval együtt a Megyei Levéltárban maradt. Az ajánlott „elit-tábor” ezek után szóba se került. Ahogy már korábban is leírtam, a kuratórium mandátuma az év végén lejárt, az én elnöki megbízatásommal együtt. Az alapszabály értelmében az új kuratórium első, alakuló ülésén, a tisztújításra is sor került. Az írótábor új kuratóriuma Hubay Miklóst választotta meg elnöknek, a titkári teendők elvégzésével a kuratórium továbbra is Sáray Lászlót bízta meg. Én pedig a kuratórium rendes tagjaként folytattam tovább a rám háruló munkát. Ezt a rövid és bizony hézagos emlékezést azokkal a gondolatokkal szeretném befejezni - mert lezárni egyelőre lehetetlen volna —, amelyeket az írótábor harmincadik évfordulójára készített összefoglalómban rögzítettem. „Ha valamit ki kellene emelni az elmúlt harminc év erőfeszítéseiből, akkor én elsőül a magyar irodalom egységének, oszthatatlanságának rejtett vagy nyílt demonstrálását javallanám. Ezt akár alapvető elvként is rögzíthetnénk, mint olyan tényt, amely a Tokaji írótábor műhely voltát, közös vállalását, irodalmunk egyetemességét központi gondolatként értelmezte, és gyakorolta. (...) Amikor a kuratórium tagja lettem, akkor már lényegében ez a korábban elindult alapozás egyértelművé vált, s benne a nemzet és irodalom egy egészként jelent meg. Később, elnöki időm alatt, lényegében az érdemi munka azzal tágult, hogy képesekké váltunk nemzetközi tanácskozások megszervezésére is. E tanácskozások lényege az volt, hogy megismerjük, miként viszonyulnak történelmünkhöz, irodalmunkhoz a velünk szomszédos nemzetek, hogy miként ítélik meg ugyanazokat az eseményeket, amelyek történelmünk közös részei. Igaz, öröm volt számomra látni, miként emelkedik a Tokaji írótábor az időben át egy század- és ezredfordulón, egészen máig. Örülök annak, hogy kiváló, nagy tudású kurátorokkal dolgozhattam együtt, s dolgozhatok együtt ma is. Az elmúlt harminc év élményeiből pedig az lehetne a mostani összegzés, hogy ha van egy használható múltképünk, akkor arra bízvást lehet használható jövőképet alapozni. S mert a megélt három évtized múltképe szerintem használható, a Tokaji írótábor lehetőségei Tokajban, a magyar irodalom Fő-Városában, szinte korlátlanok. (.Buzita, 2006. február-március)
