Irodalmi Szemle, 2007
2007/9 - Gál Sándor: Tokaji aszú (2) (Emlékek és gondolatok a Tokaji írótábor évtizedeiről, esszé)
Gál Sándor híres bor világirodalmi sikereiről, ismertségéről méltó összefoglaló eddig nem készült. A kuratórium ezért Kiss Gy. Csabát és Sturm Lászlót bízta meg a gyűjtemény koncepciójának kidolgozásával, s annak szerkesztésével. Ezt a nagyon igényes munkát a két kurátor kitűnően elvégezte, s a tervezett gyűjtemény a 2000. évi írótábor idejére meg is jelent. E kezdeményezésnek mintegy folytatásaként később, 2002-ben „Tokaj a magyar irodalomban” címen elkészült az ikerpárja is. A 27. Tokaji írótábor programjának véglegesítése után folytatódott a már korábban is gyakorolt rutinmunka, amely a táborszervezés mindenkori, nem valami látványos, de annál több erőfeszítést igénylő háttérmunkáját jelentette. E munkának az oroszlánrészét Sáray László, az író tábor titkára vállalta magára, aki nagy körültekintéssel, kitartással, nem kevés türelemmel, s végtelen elkötelezettséggel végezte. Elnökségem három éve alatt minden gyakorlati és elvi kérdésben elfogadható megoldásokat tudtunk hozni, noha néha egy-egy döntés meghozatala könnyebbnek tűnt, mint annak végrehajtása. Például a táborszervezés anyagi biztosítása folyamatosan gondokkal járt, nemkülönben az egyes kiadványaink költségeinek a fedezete, és sok más egyéb gazdasági természetű kérdés. A gazdasági feltételek megteremtése mellett sokkal könnyebbnek tűnt a műsor összeállítása, az előadók felkérése, meghívása, bár a táborszervezésnek ez a része sem volt mindig ünnepi vigalom, hiszen ezernyi akadály merült fel olykor egy-egy egyeztetés alkalmával. De, mint korábban is, a rendezvény programjára ezúttal is sikerült olyan rangos előadókat meghívni, akik a programba foglalt irodalmi és történelmi kérdésekre használható válaszokat voltak képesek megfogalmazni. Szörényi László, Bányai János, Gálfalvi Zsolt, Görömbei András, Papp Tibor, Márkus Béla, Ács Margit, Balla D. Károly, Pomogáts Béla, Kulcsár Szabó Ernő fogadta el felkérésünket, és tartott előadást. A vitában pedig, egyebek mellett Bertha Zoltán, Tornai József, Tóth Éva és Tőzsér Árpád korreferátuma hangzott el. A folyamatos munka - az élmények és emlékek sorát, még ha olykor igen fárasztó is volt az egész - csak gyarapította. Azonban a 27. találkozóra való utazásom s az azon való részvételem bizony hirtelen kétségessé vált. Ugyanis a rendezvény megnyitása előtti hajnalon erős vesekólika kerített a hatalmába, s bizony a tervezett délelőtti indulást el kellett halasztanom. Az látszott valószínűbbnek, hogy a Rákóczi pince helyett a kassai kórház urológiai osztályán kötök ki. De, szerencsére, a mindig kéznél lévő fájdalomcsillapítók és egyéb orvosságok a fájdalmakat oly mértékben csillapították, hogy délután már el mertem indulni. Nem állíthatom, hogy az előttem lévő alig egyórás utat kétségek nélkül vállaltam, de semmi egyéb megoldás nem maradt. Végül is különösebb baj nélkül érkeztem meg Tokajba, azonban maga a „baj” egészen nem múlt el. Továbbra is voltak fájdalmaim, s bizony a közelgő éjszaka nem a jobbulás reményét vetítette elém. Tény, hogy még másnap is gondom volt elgyalogolni a Rákóczi pincéig. Szerencsére a megnyitómat jóval korábban elkészítettem, így, az időről időre megújuló fájdalmaim ellenére azt fel tudtam olvasni: „Amikor egy évezredet és egy évszázadot együtt és egyszerre búcsúztatunk, az összegzés követelménye természetes igény
