Irodalmi Szemle, 2007
2007/9 - Gál Sándor: Tokaji aszú (2) (Emlékek és gondolatok a Tokaji írótábor évtizedeiről, esszé)
Gál Sándor A 26. Tokaji írótábor eseményeit összefoglalva azt az alábbiakkal zártam be: „Szeretném mindenkinek megköszönni, hogy részvételével megtisztelte a 26. írótábort, és engedjék meg, hogy külön is megköszönjem külföldi vendégeinknek, hogy meghívásunkat elfogadták, és jelenlétükkel, előadásaikkal gazdagították az idei tokaji tábort. Hasonló tisztelettel köszönöm meg a hazai előadók értékes munkáját, akik kuratóriumunk kérésének eleget téve tárgyilagos és továbbsugározható gondolatokat fogalmaztak meg a tanácskozás témájával kapcsolatban. Szeretném megköszönni Tokaj városának és önkormányzatának, név szerint Májer János polgármester úr vendégszeretetét és támogatását. Tisztelettel köszönöm meg Miskolc és a megyei önkormányzat támogatását, s velük együtt mindazon intézményeknek, vállalatoknak és magánszemélyeknek az önzetlen segítségét, akik, s amelyek a tanácskozást segítették. Kedves barátaim! Több évtizedes tapasztalataim alapján állíthatom, hogy ha értelmes célokat tűzünk ki magunk elé, akkor azok megvalósítására mindig megtaláljuk a megértő támogatást Az idei tanácskozás célkitűzése - most már nyugodtan mondhatom - ezt a tapasztalatomat erősíti.” A 26. Tokaji írótábor eseménysorozata valóban nemcsak az iménti hitemben erősített meg, hanem abban is, hogy a rendezvény rangját, hatását azok a minőségi kategóriák viszik sikerre, amelyek a legmagasabb elvárásoknak is eleget tesznek. Ma már nyugodtan írhatom ide, hogy az a rangos, nemzetközi mértékkel mérve is megbecsülendő előadói névsor, amely ennek a találkozónak a kérdéseire igyekezett válaszokat találni, igen magasra emelte az írótábor rangját. Más kérdés azonban, hogy minderről mi, s mennyi ért el az irodalmi és a nemzeti tudatba. Annak ellenére, hogy e tanácskozások teljes anyaga külön kötetben megjelent, alig volt érezhető az irodalomban bármiféle visszajelzés. Igaz, készültek aktuális interjúk, rádió- és tévéadások, ennek ellenére nem éreztem sem korábban, sem a későbbi időkben, hogy a Tokajban elhangzottaknak lett volna méltó befogadása a magyar irodalomban és közéletben. Ennek az okát akkor is sejtettem már, de az azóta megtörtént és lezajlott események feltevéseimet egyértelművé tették, és - sajnos - igazolták. Aminek egységben kellett volna működnie a nemzeti stratégia minden vonatkozásában, azóta tovább daraboló- dott a butaság és a tekintetnélküliség magyar kocsmájában. Mindezt ma tudom így, akkor, közvetlenül az ezredforduló előtt azonban még bizakodóbb voltam, s élt bennem valami kevéske remény, hogy a feldarabolás megállítható. S mivel a kuratórium - az alapszabály adta lehetőségek alapján - harmadik alkalommal is a kuratórium elnökévé választott, minden kétségem ellenére vállaltam és folytattam azt a munkát, amit elkezdtünk. A 26. tanácskozáson javasolt két program lényegét egyesítve, az évezred utolsó találkozójának fő témájául a kuratórium „Irodalmi nemzet? — hagyományok, kérdések, távlatok az ezredfordulón ” című kérdéskört jelölte meg. A megvitatandó témával kapcsolatban Székelyhídi Ágoston „Nemzeti és irodalmi önismeret” című írásában az alábbiakról beszél: „Ha ezt a főcímet kibontjuk, irodalom és nemzet összetett viszonylatára találunk. Az egyik értelmezés azt sugall
