Irodalmi Szemle, 2007
2007/1 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Demján Adalbert: Irodalmi és nyelvi kölcsönhatások az integráció folyamatában
KÖNYVRŐL KÖNYVRE ni azokat a kapcsolódási momentumokat, amelyek az ide sorolható szerzők tevékenységét összekötik, irodalmi magatartásukat összefogják. Ezeket a szerző egyrészt a szembehelyezkedésben leli fel: a régi normákkal és állapotokkal (sematizmussal, regionalizmussal, kisebbségi tematikával, ideológiai meghatározottsággal, alkotói módszerekkel, formákkal), másrészt a teljes tagadás magatartásában, illetve a teljes szabadság igényében. A 2004. májusi csatlakozást követően az európai uniós szövegek fordítása hatványozottan jelentkező problematika. Ezek egyik részletével, a mondatszintű problémák boncolgatásával foglakozik a fordítási szekció első tanulmánya. Klaudy Kinga (121-129) kifejti, hogy míg a terminológia területén számos segédeszköz áll a fordítók rendelkezésére, addig a nyelv magasabb szintjeivel kapcsolatos nehézségekkel foglalkozó szakmunkák száma elenyésző. A magyar fordítástudomány aktuális és sürgető feladatának tekinti ennélfogva az olyan fordításelméleti és -technikai munkák megalkotását, melyekben minél több ilyen szinten jelentkező problémára adnak általánosítható és hasznosítható magyarázatot. Tanulmányában erre mintákat is kínál. A dinamikus kontrasztokról szólva például kiemeli a támpontok magyarban való hátratolódásának jelenségét, mint a magyar nyelv mondatszerkesztési sajátosságaiból eredő következményt. E jelenség megnehezíti a magyar olvasó tájékozódását. A szerző gyógyírt is kínál a problémára: a támpontok mondaton belüli előremozgatását. A szekció további tanulmányai egy-egy, a fordítással kapcsolatos részproblémára világítanak rá. Anita Huťková (145—161) magyar szépirodalmi művek szlovák fordításain vizsgálja a „saját - idegen” dichotómia kérdését. A nemzetközi fordításelméleti szakirodalomra támaszkodva a példaanyagon az időbeli és térbeli idegenség átadásának sajátos fordítói stratégiáit vázolja fel: a historizációt (s ellentétét a modernizációt), az exotizációt (ellentéte a naturalizáció). Kimutatja, hogy a szlovák fordítók munkáikban hangsúlyozottan törekedtek az idegenség információtartalmának megőrzésére, de emellett ügyeltek a befogadás gördülékeny- ségére is: intra- és extratextuális implikációk alkalmazásával. Csíkány Andrea (163-174) magukat a fordítókat veszi górcső alá. A kódváltás jelenségét egy egészen speciális csoporton elemzi: a Bél Mátyás Tudományegyetem Filológiai Karának magyar fordító- és tolmácsszakos hallgatóinál, akik egyfelől kétnyelvű (magyar-szlovák) közegen élnek, s maguk is kétnyelvűek, emellett szakmájukból kifolyólag legalább két (magyar-szlovák), olykor többnyelvűek (magyar-szlovák és angol, vagy német). Az 53 nem egységes identitású adatközlővel kitöltetett kérdőív segítségével a kutató a kódváltás pszicholingvisztikai okait keresi, kimutatva a kétnyelvű helyzet speciális hatását az egyes fogalmaknak a mentális lexikonban való tárolására, és azok aktiválására. A dolgozat egyik elgondolkodtató ténye az, hogy a kódváltás jóval gyakoribb, mint szükséges volna. Lőrincz Julianna (175-181) Petőfi Tisza című versének egy angol fordítását elemzve vizsgálja a pro- toszöveg (invariáns) és metaszöveg (variáns) viszonyát a műfordítás folyamatában.
