Irodalmi Szemle, 2007
2007/9 - AICH PÉTER KÖSZÖNTÉSE 65. SZÜLETÉSNAPJÁN - Duba Gyula: „...az írásműnek lelke van”
Aich Péter köszöntése 65 születésnapján indulatos türelmetlensége, mind mai munkája az életét, létét komolyan vevő értelmiségi jegyei! Ami egykor játéknak tűnhetett számára, mára közösségi értelmű alkotói tetté vált. Figyelemre méltó prózát ír. Alighanem sajátos időérzékelése és egyéni valóságlátása (is) teszi azzá. Szerelmek című novelláskönyve hangulati elemeinek az értelmében Tőzsér Krúdy nevét említi egy rádiónyilatkozatában, stílusa vonatkozásában Kosztolányit tenné hozzá! De hogyan kerül egymás mellé a parttalan lírai mesélés óriása és a tárgyilagos elbeszélés mestere? Választ Aich novellisztikájában keresünk, ahogy az említett „pressburger-lét” ismérveit, morális és esztétikai értékeit is, meg a játékosság alkotássá érett jegyeit. Az a polgári élettér és valóságlátás, mely jellemzi őt, hangulatában Máraira is emlékeztet, hagyományszerűnek tűnik, miközben friss életjegyeket villant fel, korszerűen tárgyilagos nyelvezettel, friss szemlélettel. Ünnepi köszöntőt írok, melynek nem tulajdonsága a mélyebb elemzés, sajátos vonásokat vázol fel és bizonyítás nélkül jellemez. Ilyen értelemben próbálom a már említett Szerelmekből kitapintani a pozsonyi magyar lét alapvonásait. A Mester elmegy című novellában a céhbeli mesterség komolysága, szinte apoteózisa mellett érezzük a tények líraiságát és érzések melegségét, az emberközelség szépségét. A Csipkerózsika várában a véletlen szerelem folytán az idő végtelenségét sejtjük, történhet benne minden: szép titkok, váratlan rejtélyek, véletlen találkozások, hirtelen csodák! A József és Mária a pozsonyi polgár életének sajátos, fájó tragikuma, a pozsonyi szerelem története, szép, tiszta és emberi, amilyenek más, szerencsésebb helyeken nyugodtabb érzésektől és több boldogságtól nemesek. Majd A téboly asszonyának kielégíthetetlen vágyakozása, tébolyult szenvedélye az elérhetetlen után, míg végül marad az alaktalan és céltalan vágy s elmúlik az idő. Az Érettségi találkozó pedig azt jeleníti meg, hogyan tűnik el „a szabadság félreértett, tarka madara”. Sokan hisszük írók, hogy az írásműnek lelke van! Nehéz tetten érni, fogalmakkal körülhatárolni, szavakkal megfogni szinte lehetetlen. Inkább érezhető, mint tudható és elmondható! Spirituális minőség. Az író építi müvébe, ő „leheli” bele s az visszautal rá, mintha ez a lélek az ő lelkének a rokona lenne! Aich írásaiban is ott bujkál. Mintha az egykori „hagyjatok játszani” szilaj gesztusa lenne lehiggadva, tapasztalatokkal árnyalva, némi szkepszissel oldva, mintha mintegy az egykori kirobbanás magyarázó igazolását (is) sejtetné. S mintha ez a lelkiség ismerné ugyan a rezignációt is, de a hitetlenséget soha! Ez a lélek ott jár a pozsonyi utcákon és az otthonokban él, teszi a dolgát és elviseli gondjait, talán a játékot, az álmokat sem felejtette el. Aich Péternek még számos alkotó évet kívánunk, hogy írói munkája számunkra fontos és rokonszenves „lelkületét” kiteljesíthesse! Duba Gyula
