Irodalmi Szemle, 2007

2007/9 - KÖSZÖNTJÜK A 90 ÉVES TURCZEL LAJOST - Szeberényi Zoltán: Az irodalom vonzásában (Alkalmi szemlélődés Turczel Lajos alkotóműhelyében, esszé)

Az irodalom vonzásában

tét, feladatait. írásában némi mentegető hangsúllyal idézi fel a szlovákiai magyar irodalomkritika (s benne saját) elvi-esztétikai törekvéseit, eredményeinek és módszereinek a sematizmusban való elmarasztalhatóságát. A felvetett problémák aktualitása, égető mivolta, gondolatgazdagsága ellenére is meglehetősen gyér visszhang kísérte az írást. Vita nem keletkezett. Lehet, hogy ez az érdektelenség is közrejátszott abban a müfajváltásban és erőátcsoportosításban, amit Turczel a hatvanas évek közepén végrehajtott, s amire később így emlékezik vissza: „Kezdettől fogva a cseh/szlovákiai magyar irodalom fejlődési problémái kötik le az érdeklődésemet. Eleinte elég hosszú ideig jóformán csak kritikákat írtam, bár elsősorban az irodalomtörténet vonzott, s a kritikát nem kedvtelésként, hanem szolgálatként vállaltam. A hatvanas években aztán, amikor az újraindulás nehézségein túljutottunk, a kritikusi tevékenységet egyre inkább az irodalomtörténetre váltottam át.”

Az irodalomtörténeti munka, kutatás, forrásfeltárás nemcsak időigényesebb, hanem lényegesen bonyolultabb, s főként szerteágazóbb a kortársi irodalmi folyamatot és a megjelenő műveket figyelő kritikánál. Turczel kényszerűségből egy időre visszavonult az irodalmi élet közvetlen zajlásától, hosszú és fáradságos kutatómunkába kezdett: a polgári köztársaság társadalmi és politikai viszonyai által determinált körülményeknek, összefüggéseknek, fejlődési feltételeknek feltárására és rendszerezésére vállalkozott. Téma- és irányváltásában a szubjektív okok, alkati tulajdonságok mellett döntő szerepe volt annak a felismerésnek és gyakran hangoztatott igény tudatosításának, miszerint minden kor irodalmának egészséges fejlődésében múlhatatlanul szükséges a korábbi korszakok hagyományainak feltárása, maradandó értékeinek áthagyományozása.

Két év kemény könyvtári-levéltári kutatómunka eredményeként született meg Turczel monografisztikus műve Két kor mezsgyéjén (1967) címen. Szakmai és olvasói körökben egyaránt osztatlan elismerés fogadta, az egész magyar nyelvterületen felfigyeltek rá. Méltatói közül többen a csehszlovákiai magyar tudományos gondolkodás és kutatói szorgalom legnagyobb eredményét üdvözölték benne. Ez az egyedülálló, méreteiben is impozáns mű rászolgált az elismerésre. Szerzője tudományos alapossággal feltérképezte a polgári köztársaság 1918 és 1938 közötti időszaka irodalmi-kulturális életének létfeltéleit. Imponáló adatbőséggel, értékelő-elemző kommentárok kíséretében beszámol a felvidéki magyarság helyzetéről, egzisztenciális viszonyairól, a kisebbségi önvédelem politikai-világnézeti formáiról, az iskolarendszerről, az irodalmi és tudományos élet fejlődési körülményeiről, a művészetek helyzetéről, az iskolán kívüli művelődés, tudományos ismeretterjesztés lehetőségeiről, az ifjúsági mozgalmakról, a sajtó mozgalmas történetéről, törekvéseiről stb.

Mindezek tüzetes feltárása, rendszerezése, értékelése nélkül elképzelhetetlen irodalmunk, kulturális életünk történetének megírása, objektív mérlege. Turczel ezzel a müvével szinte egyedül teremtette meg a régóta hiányolt irodalom- történeti szintézis egyik döntő feltételét. Monográfiájának tudományos és forrásértékét fokozza a több mint száz könyvoldalt felölelő, 677 tételű jegyzetapparátus.