Irodalmi Szemle, 2007
2007/1 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Demján Adalbert: Irodalmi és nyelvi kölcsönhatások az integráció folyamatában
KÖNYVRŐL KÖNYVRE Péter munkásságának egy eddig kevéssé ismert és ismertetett oldalára hívja fel a figyelmet: az integratív vonásokra. Pedig a jezsuita érsek tevékenységében, a szerző szerint, a sokat hangoztatott oppozíció mellett, pályája előrehaladtával mindinkább előtérbe került az integráció gondolata is. Hargittay konkrétan három területet nevez meg: nyelvi integráció — a szlovák nyelv használatának az istentiszteleteken való elősegítése által; vallási integráció - sajátos ökumenizmus révén, mely a protestánsokkal való közös egyházat nem, de vallási türelmet, a közös alapok keresését igenis jelentett; politikai integráció - a protestáns Erdéllyel való megegyezés és megbékélés által, főként a török közelsége miatt. Az ellenreformáció korához kapcsolódik Szelestei N. László dolgozata is (35-42). Egy, a Gömöri Múzeumban található, a lestinai evangélikus gimnáziumban 1710-1711-ben keletkezett forrás nyomán vizsgálja a korbeli evangélikus iskolai verstanítás gyakorlatát. Az elemzett gyűjtemény, verseskönyv többségben latin költeményeket tartalmaz, de vannak benne szlovák nyelvűek is. A kutató miközben ismerteti a kötet részeit és számot ad az egyes művekről, szerzőkről, utal a forrásul szolgáló kiadványokra és mintául választott szerzőkre is. Rámutat egyben a versírás-gyakorlati foglalkozások személyiségformáló célzatosságára, hogy az üldöztetés közepette az egyéni helytállásra és a hitvédelemre készített fel. A következő három tanulmány az irodalmi identitás/hovatartozás kérdéskörét feszegeti némileg eltérő álláspontokból. Alabán Ferenc (43-49) meglátása szerint az (magyar) irodalomtörténetben helyének kell lennie a regionális szempontú szemléletnek. Ennek alátámasztásaként dolgozata első részében a regionalizmus ismertetőjegyeit boncolgatja az irodalomban. Kifejti, hogy ez a fajta irodalom az általános értékek mellett sajátos, karakterisztikus jegyekkel bír: regionális közegben képződve közösségteremtő energiákkal rendelkezik, erősen támaszkodik a hagyományokra („a szülőföld közösségi tapasztalatainak és élményeinek világa”), elsődlegesen regionális célközönségű, üzenetközvetítő szándékoltságú, elbeszélői és asszociatív stílusú. A látószöget közép-európai mértékűre tágítva eztán az iróniára fordítja a figyelmet, amely szerinte e régióban a továbbélését is biztosító sajátos átalakuláson esett át: „a rendszerkritikáról a közép-európai ember és helyzetének önironikus feltérképezésére és a lehetséges mozgásirányok - nem kevésbé ironikus - szemlézésére” tért át. Németh Zoltán (51-58) véleménye szerint az irodalmi/szerzői identitás posztmodernizálódása, valamint a 90-es évek óta történt újabb átalakulásai/teremtődései (textuális- és cyberidentitások, multikulturális hibrididentitások) következtében a mai szlovákiai fiatal szerzőgárda sem identitását, sem kanonizációs mintáit tekintve nem szorítható regionális keretek közé. így velük és műveikkel kapcsolatban egyáltalában megkérdőjelezhető a szlovákiai magyar irodalom jelző alkalmazása. Ardamica Zorán (59-68) pedig azon folyamat egyik pontját érinti a szlovákiai magyar irodalomban, amikor megtörtént a szakítás a korábbi hagyományokkal és a regionális jelleggel: konkrétan az Iródia és Próbaút „kvázinemzedék” munkásságát kutatja. A dolgozatában megkísérli megkeres
