Irodalmi Szemle, 2007

2007/9 - Tóth Elemér versei (Ének nagyapámról, Vers az anyanyelvről, Fecskék, Szép emberséggel…, Beszéd a jövőért)

Tóth Elemér versei

Mátyusföld és a jó palócok földje, annak sok dombja, lapálya és völgye.

Csallóköz és Bodrogköz rónasága rég belefáradt az örömvárásba.

Velünk együtt, akik még megmaradtunk, akiknek még magyarul szól az ajkunk.

No de meddig? Meddig?! - sikoltja lelkünk. Meddig lehet így élnünk és szeretnünk?!

Rakódik ránk az évek rossz iszapja.

Kopik a szívünk féktelen haragja,

mert belefáradt már a vélt reménybe, szülőföldünk keserű énekébe,

mely egyre hangosabb és egyre torzabb. Sírók, dühöngök mind együtt borongnak,

s várnak a régi, szent feltámadásra, ahol a lelkünk egymásra találna.

Sötétségnek ellenszegülve várunk, teljesedjék be végre vágyott nászunk.

Én is köztetek állok a vad szélben, fénylő sereg, ma jövénkért beszéltem!