Irodalmi Szemle, 2007

2007/9 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (Németh László munkásságáról)

Grendel Lajos

Magyar líra és epika a 20. században (17)

Németh László (1901-1975)

Bár 20. századi irodalmunk legjelentősebb alkotói között tarthatjuk számon, hatása a kortárs magyar irodalomra, több mint negyedszázaddal a halála után, annak ellenére, hogy a rendszerváltás óta is számos könyv és tanulmány íródott műveiről, elenyésző. A magát hagyományőrzőnek beállító, konzervatívabb ízlésű olvasók többsége szívesebben vásárolja giccs- és lektűrírók könyveit, mint az ő igényes, műveltséget és intellektuális felkészültséget igénylő regényeit és esszéit, a posztmodern irányzat hívei pedig közömbösen mennek el életműve mellett, melyet az irodalomtörténet immár lezárt fejezetének tekintenek.

Műveinek fogadtatása azonban életében sem volt egyértelmű; müvei, főként esszéi és tanulmányai sokszor kerültek szenvedélyes viták kereszttüzébe. Nemcsak tévedései, megszenvedett igazságai is provokációként hatottak a már akkor is végletesen megosztott közvéleményre. Pedig Németh László a 20.század legeredetibb magyar gondolkodói közé tartozott, aki a harmincas és a negyvenes években több esszében és tanulmányban is megpróbálta a magyarság helyét és küldetését újradefiniálni a totalitarizmusoktól, a német és orosz imperializmustól fenyegetett Kárpát-medencében és a gyökeres reformokat minduntalan elodázó Kis-Magyarorszá- gon. Béládi Miklós írja ezzel összefüggésben: „Németh László minden idegszálával érzékelte, hogy a kor, amelyben él, válságokkal terhes. A szellemieknél és az európainál is súlyosabbnak, aggasztóbbnak azt a katasztrófahelyzetet tartotta, amibe az ország sodródott a háború és a forradalom után.”(30)

Németh László irodalmi munkássága elválaszthatatlan a tanulmányaiban és esszéiben kifejtett, társadalmi reformot és nemzeti megújulást sürgető gondolataitól, sőt szépírói munkáinak tetemes hányadát is ezeknek a gondolatoknak rendelte alá, didakszissal terhelve meg regényeit és színpadi műveit. Utópista volt és moralista, aki erkölcsi megújulás és a minőség-elv érvényre juttatása nélkül elképzelhetetlennek tartott bármiféle nemzeti megújulást. Éppen erkölcsi és minőségi maxi- malizmusa az, ami a két világháború közötti magyar szellemi élet első vonalába emelte, de ugyanebből a maximalizmusból származtak súlyos tévedései és egyoldalúságai is. A Nyugat fedezte föl, mégis a konzervatív Napkeletnek volt ezt követően néhány évig a munkatársa. Majd Osvát Ernő halála után a Babits és Móricz