Irodalmi Szemle, 2007
2007/9 - Tóth Elemér versei (Ének nagyapámról, Vers az anyanyelvről, Fecskék, Szép emberséggel…, Beszéd a jövőért)
Tóth Elemér versei Delfinek, struccok mind csodálják, a csillagokban keresik mását. Emlékek állnak már körötted... Dolgos napjaid könyvekbe ölted, s a konok múlt mindegyre csak hajt. Szülőföldedről énekelj még dalt! Messze zengő képekbe álmodd, miként tették a bölcs messiások! Beszéd a jövőért Egyre riasztóbb lesz az árvaságunk, segítő kezet már hiába várunk. Kezet, amelyik magához ölelne, mint anyánk tette régen, reggelente. Jó szót se szól már senki, senki hozzánk, s ha szólnak is, csupán ugatva mondják. Acsarkodva, akár a rossz komondor, aki nem akar osztozni a koncon. Aki a gazda kezét megharapja, hiába érez kenyérszagot rajta... E csaholó mind hűségedre vágyik, követelve, hogy mondj „igent” halálig... Add fel apád és anyád örökségét... - Szív nélkül ugyan meddig hörögnél még?! Árvák vagyunk, árvák a sajátunkban, ez csap az égre már minden dalunkban. Ez sír, zokog dermedten, hiszen minden a Gonoszé - határon túl és innen.
