Irodalmi Szemle, 2007

2007/1 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - L. Erdélyi Margit: Megnyilatkozásaink szóban és írásban (Fercsik Erzsébet és Raátz Judit kötetéről)

KÖNYVRŐL KÖNYVRE

matív megnyilatkozások, amelyek semmiféle tényt, helyzetet nem imák le, viszont ezek segítségével cselekszünk. A két alapvető beszédtípust három tényező befolyásolhatja:

a) A lokúció - nyelvtanilag értelmezhető hangsor és annak ejtése.

b) Az illokúció - az a cselekvés, amelyet a hangsor kimondásakor végrehajtunk.

c) A perlokúció - mely azokat a hatásokat jelenti, amelyeket a beszédpartnerből váltunk ki valaminek a kimondásával.

A kommunikáció alaptételei, típusai, csatornái önálló rövid alfejezetekben kapnak helyet a kiadványban, s nem csupán sűrített ismeretanyagukkal tűnnek ki, hanem a szemléltetést erősítő táblázatokkal, sémákkal is. Ezeket követi A nem verbális jelek sajátosan feldolgozott területe. Ez a rész felszínre hozza némileg a szerzők óvatosságát is, hiszen az idevágó könyvekben túl sok szakértői vagy éppen nem szakértői „olvasat” jelent meg e témakörben, noha a kutatások és azok eredményei nem egy esetben még váratnak magukra. Tagadhatatlanul fontosak a Fercsik-Raátz szerzőpáros által adott azon hangsúlyok, amelyek a nem verbális jelek kommunikációbeli funkcionáltatását illetik, következésképp érdemes tovább boncolni a kérdéskört, akár az említett személyi interakciók, akár a szociális folyamatok szinkronizálása, ill. a beszélt szövegre vonatkozó nyelvhelyességi, beszédtechnikai elvárások végett. A fényképanyag s a piktografikus jelek, az illusztratív idézetek sokat segítenek a mindennemű metakommunikatív beazonosításban. Példaként kitűnően funkcionálnak a könyvben a sokunk által kedvelt és jól ismert Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című remekéből vett találó idézetek: „A tanár sokáig nézte a noteszt, halálos feszültség remeg az osztály felett.(...). Az egyik lehajol a füzete fölé mint a strucc, hogy ne lássák. A másik merően szembenéz a tanárral, szuggerálja. A harmadik, idegember, egész elemyed és behunyja a szemét: hulljon le a fejére a bárd...”

A térközszabályozást, az emblémákat, a kronémikát, az írásban érvényesülő nem verbális jelek tartalmi, esztétikai funkcióit sem hanyagolja el a feldolgozás. A „minta”- önéletrajzok s a minden fejezet végén megjelenő bőséges irodalomjegyzék minden kommunikációt tanuló számára támaszték lehet. A verbális jelek című részben leginkább a nyelvre/a nyelvtudományra vonatkozó történeti aspektus, illetve a gyakorlatban alkalmazandó kérdések merülnek fel. Az emberi beszéd kialakulásáról s az írás keletkezéséről, fejlődéséről szóló alfejezetek izgalmas példatárral bizonyítják e tudományágak vonzó auráját. A rovásírás, titkosírás, gyorsírás fejezetek egyéni érdeklődésre tarthatnak számot, az írás hatalmáról szólóak pedig megmozgathatják a kreatív gondolkodást és fantáziát. Nehéz igazságot tennünk abban a kérdésben, melyik fontosabb: a beszéd vagy az írás. Az összevetés azonban sok olyan motívumot is felszínre hoz, amelyek az élőnyelvi kutatások területére tartozhatnak.

Külön fejezetet szentelnek a szerzők A verbális kommunikáció technikai alapjainak; a helyes kiejtés tényezőinek; a beszédlégzés, a hangindítás, a beszéd