Irodalmi Szemle, 2007
2007/8 - TALLÓZÓ - Elek Tibor: Darabokra szaggattatott magyar irodalom (?) (esszé)
TALLÓZÓ többet”. Más művei érdemei, életművének irodalomtörténeti szerepe, jelentősége okán, akár szakmai közmegegyezés eredményeként is megkaphatta volna. Az állami irodalmi díjak azonban nem szakmai közmegegyezés alapján osztatnak ki napjainkban sem. A döntési mechanizmusban van ugyan némi automatizmus, mert az írószervezetek jelölhetnek, s akit jelölnek, annak már van esélye arra, de csak annak van, hogy a szakmai bizottság folterjeszti a döntést hozó főbizottságnak. A saját szervezetén, annak döntéshozó testületén belül bármely okból népszerűséggel, elfogadottsággal rendelkező író, mint például Parti Nagy Lajos, e- lőbb-utóbb sorra kell, hogy kerüljön, a Szépírók Társasága által folterjesztett jelöltek pedig, egy balliberális kormányzat idején, mivel a bizottságok kormánypárti többségűek, nagy eséllyel meg is kapják a díjakat. De csurran-cseppen más szervezeteknek is, nyilván, ahogy most is. (Nem mintha az Antall-kormány vagy az Or- bán-kormány nem a vele szimpatizálókat jutalmazta volna inkább.) Nem véletlenül, de nem csak a díjak osztása miatt mondhatta Sárközi Mátyás egy interjúban nemrég azt: „Napjainkban újra, illetve még mindig arról beszélhetünk, hogy létezik egy államilag támogatott magyar irodalom.”7 Mégsem ez a baj, vagy hiába baj ez (mert például hogyan kapnak díjakat azok az írók, akik egyik átpolitizálódott írószervezetnek sem akarnak a tagjai lenni?), mert ez a rendszer már javíthatatlanul így működik. Hanem inkább az, hogy hiába van ma már számtalan irodalmi díj, jórészt ugyanaz a szűk kanonizált kör, egy-két tucatnyi alkotó kapja meg azok javát, sajátos vetésforgóban. S ennek is az az oka, hogy a kuratóriumok többségben szintén a balliberális politikai értékvilághoz közelebb álló emberek ülnek (illetve a magándíjak többségét is ilyenek alapították, hozták létre), akik gyakorta a müvek helyett, az alkotók korábbi, részben épp más kuratóriumok általi elismertségére figyelnek. Ezért kaphatott már a Kossuth-díj előtt Parti Nagy Lajos is harminc-egy- néhány(!) díjat, illetve ösztöndíjat, miközben szintén tehetséges és jelentős műveket létrehozó alkotók tucatjai, köztük a határon túliak, nagy ritkán, vagy egyáltalán nem részesülnek díjakban. Mindezek ellenére én mégis azt mondom, hogy miközben jó, ha tisztában vagyunk irodalmunk sajnálatos politikai meghatározottságaival, mégsem szabad, hogy politikai szempontok határozzák meg egy-egy irodalmi műről vagy életműről alkotott ítéletünket. Senki sem lesz jobb, de rosszabb író sem a politikai megnyilvánulásai által, például az egykor jó színdarabokat is író Gyurkovics Tibor, vagy a jó regényeket is író Jókai Anna nem lett jobb költő azóta, mióta jobbolda- liságuk, keresztény értékrendjük fölerősödött, de Esterházy Péter vagy Nádas Péter sem lett rosszabb író azáltal, hogy többnyire a balliberális kormányzatok érdekeivel egybevágóan foglalnak állást politikai kérdésekben. A politikai értékválasztás nincs törvényszerű összefüggésben a műalkotás esztétikai természetével, meg- alkotottságának minőségével. Azért, mert a balliberális értékvilág, esetleg érdekvilág iránt elkötelezett irodalmárok ezt évtizedek óta nem így gondolják, legalábbis nem eszerint cselekszenek, ezt az igazságot én, minden naivitás és illúzió nélkül,
