Irodalmi Szemle, 2007

2007/8 - TALLÓZÓ - Elek Tibor: Darabokra szaggattatott magyar irodalom (?) (esszé)

TALLÓZÓ többet”. Más művei érdemei, életművének irodalomtörténeti szerepe, jelentősége okán, akár szakmai közmegegyezés eredményeként is megkaphatta volna. Az állami irodalmi díjak azonban nem szakmai közmegegyezés alapján osz­tatnak ki napjainkban sem. A döntési mechanizmusban van ugyan némi automatiz­mus, mert az írószervezetek jelölhetnek, s akit jelölnek, annak már van esélye ar­ra, de csak annak van, hogy a szakmai bizottság folterjeszti a döntést hozó főbizott­ságnak. A saját szervezetén, annak döntéshozó testületén belül bármely okból nép­szerűséggel, elfogadottsággal rendelkező író, mint például Parti Nagy Lajos, e- lőbb-utóbb sorra kell, hogy kerüljön, a Szépírók Társasága által folterjesztett jelöl­tek pedig, egy balliberális kormányzat idején, mivel a bizottságok kormánypárti többségűek, nagy eséllyel meg is kapják a díjakat. De csurran-cseppen más szerve­zeteknek is, nyilván, ahogy most is. (Nem mintha az Antall-kormány vagy az Or- bán-kormány nem a vele szimpatizálókat jutalmazta volna inkább.) Nem véletle­nül, de nem csak a díjak osztása miatt mondhatta Sárközi Mátyás egy interjúban nemrég azt: „Napjainkban újra, illetve még mindig arról beszélhetünk, hogy léte­zik egy államilag támogatott magyar irodalom.”7 Mégsem ez a baj, vagy hiába baj ez (mert például hogyan kapnak díjakat azok az írók, akik egyik átpolitizálódott írószervezetnek sem akarnak a tagjai lenni?), mert ez a rendszer már javíthatatla­nul így működik. Hanem inkább az, hogy hiába van ma már számtalan irodalmi díj, jórészt ugyanaz a szűk kanonizált kör, egy-két tucatnyi alkotó kapja meg azok ja­vát, sajátos vetésforgóban. S ennek is az az oka, hogy a kuratóriumok többségben szintén a balliberális politikai értékvilághoz közelebb álló emberek ülnek (illetve a magándíjak többségét is ilyenek alapították, hozták létre), akik gyakorta a müvek helyett, az alkotók korábbi, részben épp más kuratóriumok általi elismertségére fi­gyelnek. Ezért kaphatott már a Kossuth-díj előtt Parti Nagy Lajos is harminc-egy- néhány(!) díjat, illetve ösztöndíjat, miközben szintén tehetséges és jelentős műve­ket létrehozó alkotók tucatjai, köztük a határon túliak, nagy ritkán, vagy egyáltalán nem részesülnek díjakban. Mindezek ellenére én mégis azt mondom, hogy miközben jó, ha tisztában vagyunk irodalmunk sajnálatos politikai meghatározottságaival, mégsem szabad, hogy politikai szempontok határozzák meg egy-egy irodalmi műről vagy életmű­ről alkotott ítéletünket. Senki sem lesz jobb, de rosszabb író sem a politikai meg­nyilvánulásai által, például az egykor jó színdarabokat is író Gyurkovics Tibor, vagy a jó regényeket is író Jókai Anna nem lett jobb költő azóta, mióta jobbolda- liságuk, keresztény értékrendjük fölerősödött, de Esterházy Péter vagy Nádas Pé­ter sem lett rosszabb író azáltal, hogy többnyire a balliberális kormányzatok érde­keivel egybevágóan foglalnak állást politikai kérdésekben. A politikai értékválasz­tás nincs törvényszerű összefüggésben a műalkotás esztétikai természetével, meg- alkotottságának minőségével. Azért, mert a balliberális értékvilág, esetleg érdek­világ iránt elkötelezett irodalmárok ezt évtizedek óta nem így gondolják, legalább­is nem eszerint cselekszenek, ezt az igazságot én, minden naivitás és illúzió nélkül,

Next

/
Thumbnails
Contents