Irodalmi Szemle, 2007
2007/8 - TALLÓZÓ - Elek Tibor: Darabokra szaggattatott magyar irodalom (?) (esszé)
TALLÓZÓ (alighogy kivívta autonómiáját a nyolcvanas évek végére, mindjárt el is veszítette a kilencvenesek elején), a különböző politikai táborok igyekeztek magukhoz vonzani irodalmi segédcsapatokat és kiemelkedő személyiségeket is, s ebben a liberális, majd balliberális tábor nagyfokú tudatossággal, helyzeti előnyét és üzleti kapcsolatait kihasználva, messze a konzervatív előtt járt. Megkönnyítette a helyzetét, hogy már a nyolcvanas években lezajlott irodalmunkban (és a Magyar írószövetséget kivéve az irodalommal összefüggésben álló intézményrendszer nagy részében is) egy olyan hangsúlyeltolódás (mások megfogalmazásában „posztmodern paradigmaváltás”), amely a hagyományosabb írói magatartásokkal és szövegformáló eljárásokkal szemben, előbb a kísérletező, az esztétikai önelvüséget hirdető, majd a nyugaton már elterjedt, posztmodernként összefoglalt attitűdöket és stíluseszközöket részesítette előnyben. Ezek pedig, lényegükből fakadóan közelebb álltak az általában liberálisnak tekintett eszme- és értékvilághoz, mint a magát nálunk hosszú ideig megfogalmazni sem képes konzervatívhoz. Mivel azonban a magyar- országi liberalizmus kezdettől ódzkodott a nemzeti nézőpontoktól, viszont, tragikus módon, igen korán szövetségre lépett az egykori kommunistákkal, illetve örököseikkel, a vele rokonszenvező, esztétikai önelvűségét hirdető és posztmodern irodalom képviselői szükségszerűen kerültek szembe a hagyományosabb szemléletű irodalom képviselői mellett, az egykori népi irodalom nemzeti elkötelezettségét őrző és továbbvivő, időközben hangsúlyozottan antikommunista jellegűvé (is) váló irodalom képviselőivel. A liberális-konzervatív értékvilág mentén a magyar szellemi élet egészében, de talán elsőként az irodalomban kialakult törésvonal a kilencvenes évek kultúrharcában, majd az ezredforduló tájának végletes politikai polarizálódása idején sokak számára átjárhatatlan szakadékká mélyült. Részben épp amiatt, mert az irodalmi irányzatok, írói csoportok pozícióküzdelme, kiszorítósdija ideológiai, politikai és nem utolsósorban erkölcsi mozzanatokkal telítődött, melyekkel az esztétikai, irodalmi kérdések szétszálazhatatlanul összegubancolódtak, a szemben álló pólusok pedig mágnesként vonzották magukhoz vagy legalábbis késztették igazodásra a legkülönfélébb írói táborokat és az egyébként szuverén írói személyiségeket, akiket irodalmi és tágabb környezetük akár tevőleges saját szándékaiktól függetlenül is igyekezett elhelyezni a politikai palettán. Közben az irodalom társadalmi presztízse nagyot zuhant, részben az ezt indirekten igénylő, hirdető posztmodern esztétika térnyerése következtében, miközben az írói lét korábbi anyagi biztonsága sokak számára megrendült, szemben, a talán nem mindig csak a tehetségüknek köszönhetően kiválasztott kevesekkel, a sikeresekkel, az idegen nyelveken is megjelenőkkel, akik többnyire a balliberális elittel szövetséget kötő, illetve általuk támogatott írói csoportokból kerültek ki. A publikálási lehetőségek, díjak, ösztöndíjak, külföldi szereplések biztosítása egy idő után a posztmodern esztétikáktól idegenkedő írók számára is rendkívüli vonzóerőt jelentett, hiszen van-e olyan alkotó, aki nem örül a megbecsülésnek. Az esztétikai, ideológiai, politikai ellentétek mellett ez, az irodalmi érvényesülés lehetőségeihez
