Irodalmi Szemle, 2007
2007/1 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Szalay Zoltán: Menekülés a griffmadár hátán (Mikola Anikó novelláskötetéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE Menekülés a griffmadár hátán (Mikola Anikó: A menekülés című novelláskötetéről) Két kiemelkedő képviselőjét veszítette el - a hasonló egyéniségekben sajnos nem igazán bővelkedő - szlovákiai magyar prózairodalom 1996-ban: a harmincéves Talamon Alfonz mellett az eddig elsősorban költőként ismert Mikola Anikó (1944-1996) is ebben az évben hunyt el. Azt, hogy Mikola Anikó költői tevékenysége mellett a prózának is mestere volt, az idén megjelent növelláskötete is bizonyítja, melyben a kötet szerkesztői tíz legfontosabb rövidprózai írását gyűjtötték össze. Tíz novella maradt hátra Mikola Anikó után, nem nevezhető tehát igazán terjedelmesnek a prózai életmű, ám mindenképpen vizsgálatra méltó, hiszen Mikola Anikó több művével is szerepelt a nagy hatású Fekete szél (1972) című antológiában. „Nyomasztó világba lép az olvasó Mikola Anikó prózáját lapozgatva” - írja a kötet utószavában Bárczi Zsófia. „Nyomasztó” - érdekes kifejezés, már a kötet címe - A menekülés - is mintha ezt a „nyomasztó” hangulatot kívánná megalapozni. Hogyan lehetséges, hogy a nyomasztó, amelytől talán óvakodnánk, irtóztatónak érezhetnénk, mégis vonzó számunkra? A „nyomasztó irodalom” fogalma nem nyújt igazán sokat az olvasónak, aki szellemi feltöltődésre vágyik, mikor szépirodalmi művek olvasására adja a fejét. Mikola Anikó írásai mégis ezt adják: igazi szellemi csemegét, amely több a „nyomasztónál”, sokkal inkább a nyelv varázslata. A Mikola-novellák egyszerű szerkezetűek, általában realista felépítésűek, s fölöttébb jellemző rájuk a minimalizmus. A líraiság szintén vitathatatlanul jelen van az írásokban, melyek hangvétele általában lágy és kifinomult. A szerző magabiztosan vázol helyzeteket, határozottan válogat a jelzők között, művein érződik az értő kimunkáltság, erre utal a veretes stílus, a szigorú építkezés. Nem foglalkozik fölöslegesen sokat leírásokkal, ezáltal pezsgővé és izgalmassá teszi a leghétköznapibb jeleneteket is: ehhez igazi prózaírói tehetség szükségeltetik és mindenekelőtt egy nagy adag irodalmi józanság. Mikola novellái általában a legmesszebbmenően józanok, s ez talán egyik legfőbb erényük. Az 1968 utáni időszak, a „normalizáció” már nevében is abszurd éveinek or- welli képtelenségekkel zsúfolt kora: a terror, a szovjet invázió utáni kommunista megfélemlítés érthető módon kihatott a csehszlovák társadalom egészére, így a magyar közösség életére is. A menekülés 1969 és 1977 között született írásokat fog össze, tehát a legsötétebb esztendők alatt íródott novellákat, melyeknek hangvételén könnyen felismerhető a „normalizációs légkör”. Miként Kundera nagy regé
