Irodalmi Szemle, 2007
2007/8 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században. (16) Novellisták a két világháború között (tanulmány)
Grendel Lajos tődik fel. Az első könyv a polgár felmagasztosulása. Minőség- és műveltségigényének, munkaszeretetének és morális tartásának, egy szóval: étoszának a dicsérete. A magyar polgárság életformájának és kultúrájának értékeivel ilyen bensőséges átéltséggel, árnyaltsággal és a részletek bőségével sem Márai előtt, sem Márai után magyar író nem foglalkozott. Minderre azonban baljós árnyékot vet az első könyvet lezáró epizód, a trónörökös meggyilkolásának híre. Márai itt éreztetni tudja, amit a könyv szereplői is tudat alatt éreznek, azt, hogy Ferenc Ferdinánd meggyilkolásával egyben egy történelmi korszak is a végéhez ért, mintha egy hosszú vakációnak szakadna hirtelen vége. A két évtizeddel későbbi perspektívából, a hanyatlás korából nézve aranykornak tűnhet a századelő magyar polgári világa, ahogy a húszas években Krúdy is megszépíti a Ferenc József-i kort, a jelent értékhanyatlásnak láttatva. Innen nézve pedig jogosan vethető fel a kérdés, vajon nem a polgárság mítosza-e, amit az Egy polgár vallomásai első kötetében Márai az olvasó elé tár? A második könyv, a „vándoréveké” akár leszámolásként is olvasható, leszámolásként a polgárság mítoszával. Márai nem volt politikai menekült, önként vonult száműzetésbe, mivel sem a Csehszlovákiához csatolt szülővárosában, sem az ellenforradalmi Magyarországon nem érezte otthon magát. A művész, a bohém legyőzte benne a polgárt, de ez egyben azt is jelentette, hogy légüres térbe került. Németországi és párizsi évei arra döbbentették rá, hogy külföldön, bárhová vesse is a sors, mindenütt idegen marad. Hazatérte az önmagára eszmélés pillanata, de egyben a lázadás kudarcának a beismerése is. Arra nézve, hogy sem emigrációja alatt, sem itthon nem dőlt be sem a szélsőjobboldali, sem a szélsőbaloldali demagógiáknak, Nagy Sz. Pétertől olvasható érdekes eszmefuttatás: „A Rend számára adott társadalmi lehetőségeivel, a hazug polgári renddel már nagyon korán szembefordul, de látnia kell, illetve ő úgy látja és láttatja, hogy a Kaland lehetőségei: a kiszakadás, a zendülés, a mítoszok, az ösztönök sem kínálnak járhatóbb utat. Megteszi hát művészete legfigyelemreméltóbb gesztusát, ijedten és józanul hátrálni kezd vissza, a Rendbe, az elhagyott és megtagadott hazába, hogy a nagy leszámolás után a régi talajon állva a Rend elemeiből megteremteni vélje a Rendet és birtokosát, a polgár-feletti polgárt. (kiem. G. L.)(l5) Hanyatlásregények, válságregények. A harmincas évek második felében és a negyvenes években az alkotóereje teljében levő írónak is, mint annyi nemzedéktársának, egyik központi témája lesz a személyiség válsága, mely az ő regényeiben egyben a középosztály válságával identikus, annak egyensúly- és biztonságvesztésével, a polgári hagyományok és életforma kiüresedésével, amelyet a polgárság középosztállyá nivellálódásának lát. Számos későbbi naplóbejegyzése tanúsítja, hogy Márainak lesújtó véleménye volt a Horthy-korszak középosztályáról, annak műveletlenségéről és para- zitaságáról. Ezekben az években Márai Sándor az egyik legnépszerűbb magyar író, a kortársak Márai-divatot és Márai-modort emlegetnek, ki elismeréssel, ki fanyalogva vagy (különösen a népiek) leplezetlen ellenszenvvel. Pedig Márai távol tartotta magát a népi-urbánus csatározásoktól, igaz, a népi írók messianizmusa és harmadikutassága is mélyen idegen volt tőle. Megérezte, hogy a messianizmus sebezhetővé teszi a nép mindenáron való boldogításának elkötelezett írókat, és kiszolgáltatottakká teszi őket a jobb- vagy baloldali totalitarizmusoknak. Sejtését, sajnos, nemsokára igazolta az idő. A Válás Budán (1935) c. regény nem tartozik az író kiemelkedő művei közé, ám
